Ha ez a győzelem, akkor milyen lenne a vereség? – kérdezi Facebook posztjában a baloldali EP-képviselőket Vásárhelyi Mária, a magyarországi baloldal egyik leghangosabb szószólója, Soros György elkötelezett embere. A bejegyzés előzménye, hogy Gyurcsányné és Ujhelyi István is el akarta hitetni a baloldal híveivel, hogy a magyar-lengyel-német megegyezés az ő győzelmüket jelenti. Ez egyáltalán nem így van, Magyarország és Orbán Viktor győzött, Angela Merkel elfogadta a magyar és a lengyel miniszterelnök minden feltételét. Vásárhelyi Mária szerint is ez történt – csak ő nem örül neki.
Vásárhelyi Mária: A baloldal súlyos vereséget szenvedett
Ha ez a győzelem, akkor milyen lenne a vereség? – kérdezi a baloldali EP-képviselőket az egykori SZDSZ alapító tagja.
„Az EU, mint 10 éve mindig, most is cserbenhagyta a magyar demokratákat” – írja Vásárhelyi Mária, demokratákon szokás szerint saját magukat, a magyarországi baloldalt értve. Aztán azon panaszkodik, hogy Angela Merkel – Vásárhelyi szavaival – „elvtelen kompromisszumot” kötött Orbán Viktorral, akit persze a szokásos diktátorozással próbál támadni.
A legérdekesebb a bejegyzésben, hogy ő maga is – megcáfolva Gyurcsánynét és Ujhelyit – azt emeli ki, hogy 2022-ig semmilyen eljárást nem tud indítani Brüsszel, és azután is csak az uniós pénzekkel kapcsolatban. Ez a legfontosabb jogi és politikai garancia, amit a magyar és a lengyel miniszterelnök kiharcolt. Brüsszel nem tud homályos politikai elvek alapján támadást indítani az illegális migrációt és a genderideológia erőszakos terjesztését ellenző magyar kormány ellen.
Bejegyzésének végén a láthatóan nagyon dühös Vásárhelyi elismeri, hogy a magyar baloldal nem tudja a választáson legyőzni a Fideszt, Brüsszel segítségét remélték a hatalomra kerüléshez. Mivel ez most sem sikerült, Vásárhelyi Mária egyenesen „Európa sírásójának” nevezi Angela Merkelt.
Vásárhelyi Mária ismert baloldali aktivista, az egykori SZDSZ alapító tagja Soros György egyik legelkötelezettebb magyarországi embere – olvasható az Origo cikkében.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezCsíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Most különösen fontos, hogy a békéért imádkozzunk.
Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét
A férfi autójában fegyvert találtak.
Több száz fáklyából rakják ki Nagy-Magyarországot a nemzeti összetartozás napján Siklóson
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Jobbik minden erőforrásával támogatja Magyar Péter kampányát
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Baranyi Krisztina búcsúzóul még bosszút állna a ferencvárosiakon
Elszabadultak az indulatok a Facebookon: olyat tett a TV2 sztárja, amit nem kellett volna
Hont András elárulta, mi a különbség Bohár Dániel és Puzsér Róbert között
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezCsíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Most különösen fontos, hogy a békéért imádkozzunk.
Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét
A férfi autójában fegyvert találtak.
Több száz fáklyából rakják ki Nagy-Magyarországot a nemzeti összetartozás napján Siklóson
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Jobbik minden erőforrásával támogatja Magyar Péter kampányát
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.