A magyar kormány budapesti építkezéseiről készített nemrég riportot a Deutsche Welle. A német közszolgálati médium
Sávlezárás Szombathelynél, torlódik a forgalom a fővárosba vezető utakon
Nem indult zökkenőmentesen a péntek reggel az autósoknak.
A magyar kormány budapesti építkezéseiről készített nemrég riportot a Deutsche Welle. A német közszolgálati médium
a budai Várban zajló munkálatok és a Kossuth Lajos tér átépítése kapcsán igyekszik bizonyítani, hogy a magyar kormány szélsőségesen nacionalista,
értékei pedig szembemennek az Európai Unió által vallottakkal.
A riportban rögtön elhangzik, hogy a kormány „kisajátítja a város tulajdonában lévő ingatlanokat”, ami kapcsán V. Naszályi Mártát, az I. kerület ellenzéki polgármesterét szólítják meg, akit nagyon elkeserítenek az építkezések. A polgármester szerint a kormány rossz társadalmi üzenetet közvetít, ő pedig nem akarja az 1944-es állapotában látni a Várnegyedet. – Ez a kormány önkényes, diktatórikus, a társadalom érdekeivel szembemenő döntése volt – panaszkodik a politikus.
A folytatásban V. Naszályi „véletlenül” találkozik egy helyi lakossal, Wagner Tamással, akit szintén nagyon elszomorítanak a fejlemények. A férfi és a polgármester közösen sajnálkoznak, megállapítva, hogy már semmit sem lehet tenni a beruházások ellen. Wagner attól tart, hogy a környék hamarosan élhetetlenné válik a lakóknak, arról nem is beszélve, hogy az építkezések nagyon sokba kerülnek.
A budai Vár után a Kossuth („koszút”) téren folytatódik a szörnyülködés,
a tér a DW szerint ugyanis szinte majdnem úgy néz ki, mint 1944 márciusában. Ekkor a Hitlerrel szövetséges Horthy Miklós kormányozta hazánkat
– segít kontextusba helyezni a másodjára elhangzó évszámot a narrátor.
A következő megszólaló Ungváry Krisztián történész, aki arra mutat rá, hogy a Nemzeti vértanúk emlékművének első és második – utóbbi 2019-ben történt – felavatása között nagyon sok hasonlóságot lehet találni. A riport ezután Kövér László házelnök avatóbeszédét idézi, amelyben Kövér arról szól, hogy Magyarországot idegengyűlölőnek és homofóbnak tüntetik fel, amiért ragaszkodik a hagyományaihoz. Ungváry szerint Kövér beszédében egyenlőségjelet tesz a mai ellenzék és a terroristák közé, pedig a hasonló pártok Nyugat-Európában több helyen is kormányon vannak.
– Miért kellene Magyarországnak az Európai Unió tagjának lennie, amikor itt teljesen más elveket terjesztenek, mint amiket az Európai Unió képvisel?
– hangzanak a történész szavai német fordításban. Ungváry Krisztián egyebekben nem érti, Orbánék miért ragaszkodnak annyira az 1940-es évek emlékéhez, hiszen hazánk Horthy alatt súlyos csapást élt át, az 1944-es év pedig nem volt jó a magyar történelem szempontjából.
Ezt követően ismét a budai Várba ugrunk, ahol Wagner Tamás éppen egy olyan szomszédjával találkozik, aki megelégelte az Orbán-kormány budavári üzelmeit, és elköltözik. A férfi szerint ma már nem lehet tudni, mi történik az országban, ráadásul a felesége is zsidó: – Ha a zsidók akkoriban tudták volna, miért kell felszállniuk a vonatokra, akkor nem szálltak volna fel. Nem akar még egyszer ilyen vonatra szállni – magyarázza a férfi a riporternek.
A kamera követi őt az autójához, amelyben már látható is néhány doboz,
melyekre minden bizonnyal a költözés miatt van szükség; miközben a narrátor arról tájékoztatja a nézőket, hogy már több százezer magyar döntött hazájának elhagyása mellett, mert nem hajlandók elviselni az ország politikai átalakítását.
Mint ismeretes, a Deutsche Welle rövidesen magyar nyelvű anyagokat is készít majd. Peter Limbourg DW-főigazgató ennek kapcsán azt nyilatkozta: a céljuk a magyar média sokszínűségének javítása, amit tényekre alapuló tájékoztatással szeretnének elérni.
Az említett videót itt tekintheti meg:
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Borítókép: ifjabb Vastagh György A lovát elővezető csikós című szobra a budai Várban, az újjáépült Királyi Lovarda előtt. Fotó: MTI/Balaton József
Nem indult zökkenőmentesen a péntek reggel az autósoknak.
A vonat díszvendége Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Lezárták az M7-est baleset miatt
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
„Pszichiátriára kerültem...” – óriási a balhé Nótár Mary és a volt menedzsere között
Irigykedve figyelik a románok, hogy mi történt Magyarországon
Veszélyben van az egyik kedvenc gyümölcsünk?
Üzemanyag: visszatér Magyarországon az általános árcsökkentés – péntektől olcsóbb a benzin és a dízel is
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
PSK: Mondovics Kevin duplája ellenére vereséggel kezdett a Puskás Akadémia
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Nem indult zökkenőmentesen a péntek reggel az autósoknak.
A vonat díszvendége Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.