Elnézést kért a budai Vár felújításával kapcsolatos lejárató propagandafilmjéért a Deutsche Welle – tájékoztatta lapunkat a Budavári Lakosok Szövetsége. Válaszul a I. kerületi lakosok érdekeit képviselő egyesület felszólítólevelére – amelyben a szervezet a budai Vár felújításával kapcsolatos kisfilm korrigálását kéri – Christoph Jumpelt, a német közszolgálati televízió vállalati szóvivője közölte:
Bocsánatot kér a hazánkat lejárató riportfilmért a Deutsche Welle
A német állami televízió vállalati szóvivője közölte: nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása.
nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása.
A szóvivő emellett megjegyezte, hogy időközben a riportfilmet egy szerkesztőségi megjegyzéssel látták el, amelyben igyekeznek világossá tenni, hogy a náci Németország felelős a zsidók százezreinek kényszerített elszállításáért és meggyilkolásáért, így elnézést kérnek, ha a beszámoló más benyomást keltett és egyoldalúnak tűnt.
A Deutsche Welle válaszát értékelve a Budavári Lakosok Szövetsége közölte: a szervezet reagálni akar a német állami médium válaszára, mivel a budai Vár felújítását a videó teljes terjedelmében hamis történelmi háttérrel mutatják be, a jelenleg folyó felújítási munkákat pedig szintén igaztalan vádakkal illetik. Hangsúlyozták,
ebben az ügyben az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lehet, ugyanis a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség.
Az egyesület továbbá reményét fejezte ki, hogy a német állami televízió bocsánatkérő levele, valamint a szerkesztői megjegyzés eljut a riportalanyokhoz is, akik ezáltal kiegészíthetik a történelmi ismereteiket.
Miképpen a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a Budavári Lakosok Szövetsége a minap levélben szólította fel a Deutsche Welle szerkesztőségét, hogy módosítsa a budai Vár felújításával kapcsolatos riportját, és az egyoldalú megítélés helyett az igazságnak megfelelően járjon el. Az I. kerületi lakosok érdekeit képviselő szervezet a levélben hangsúlyozta:
felháborítónak tartják, hogy a riport olyan látszatot kelt, mintha a magyar kormány a budai Vár helyreállításával a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarná restaurálni Magyarországon.
Véleményük szerint súlyos hiba a királyi vár felújítását összemosni a világháborús történésekkel, és megbotránkoztató, hogy éppen egy olyan ország közszolgálati médiája tesz közzé a Vár rekonstrukciós munkálatait hamis színben feltüntető riportot, amely a II. világháború kirobbanásáért és a rombolásokért nagyrészt felelős. A szervezet továbbá leszögezte: minden alapot nélkülöz az a megállapítás is, hogy zsidóüldözés van Magyarországon, végül pedig azt a közlést is cáfolták, hogy a budai várkerület a felújítások miatt élhetetlenné vált.
Mint ismert, a magyar kormány budapesti építkezéseiről készített nemrég riportot a Deutsche Welle. A hazánkat lejárató riportfilm – V. Naszály Mártának, az I. kerület balliberális polgármesterének, Wágner Tamásnak, az MTI korábbi munkatársának, valamint Ungváry Krisztián baloldali történésznek „köszönhetően” azt sugallja, hogy
a felújítás alatt álló budai Vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, ahol a 1944-es állapotok köszönnek vissza, továbbá azt is elpanaszolják, hogy a budai Várnegyedben zajló méregdrága építkezések miatt a környék lassan élhetetlenné válik.
Rövidesen viszont kiderült, hogy a Deutsche Welle manipulálta a civil megszólalók nyilatkozatait: olyan mondatokat adott Wágner Tamás szájába, amelyek nem hangzottak el, továbbá egy holokausztszindrómában szenvedő lakos kijelentéseivel igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy Magyarországon napjainkban is zsidóüldözés zajlik.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Megőrültek a svédek is
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Zelenszkij bármikor kirobbantja a világháborút
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Az Atalanta Scamacca vezérletével nyert Leccében, közel a BL-indulás
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.