Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Forró Krisztián, az MKP elnöke emlékeztetett arra, a februári választás tapasztalatait levonva a magyar pártok elhatározták, hogy egy pártban egyesülnek. Ezt bizonyította az augusztus 20-i szándéknyilatkozat.
– Hosszú tárgyalási folyamat után a mai napon jutottak el odáig, hogy egy pártban egyesüljön az MKP, a Híd és az Összefogás
– tette hozzá Forró.
– Decemberben az MKP és a Híd megállapodott, de folytatódtak a tárgyalások. Nem volt könnyű a megegyezés, mindenkinek kompromisszumokat kellett hozni. Az egységes párt magyar párt lesz, ami képviselni fogja a dél- és kelet-szlovákiai régiók polgárait is – hangsúlyozta az MKP elnöke.
– Az új formáció elnökét az MKP, az országos tanács elnökét a Híd, a szakmai alelnökét pedig az Összefogás adja majd. Amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtését, a három párt az Összefogás pártban egyesül
– hangsúlyozta Forró.
Az MKP az új párt szervezeteiben mindenhol a testületek tagjainak felét adja majd, ez biztosítja, hogy a partnerekkel közösen szülessenek meg a döntések. Forró elmondta, az országos elnökségen belül 9:5:4, az országos tanácson belül 5:3:2, a járási elnökségeken belül 3:2:1-es arány fog megvalósulni.
Sólymos László, a Híd elnöke kiemelte,
amíg más politikai szövetségek szétesnek, addig a magyar pártok éppen egyesülnek. Nem volt könnyű az egyesülés folyamata, s nem is jelenti azt, hogy a mai naptól mindenről egyformán fognak gondolkodni.
Sólymos szerint azonban éppen ebből a sokszínűségből származhat az egységes párt ereje. A Híd elnöke emlékeztetett rá, az elmúlt évben nem történt előrelépés a nemzetiségi jogok tekintetében, és a magyarok által lakott dél-szlovákiai régiók sem kapták meg a megérdemelt figyelmet a kormánytól.
A Szövetség létrehozása nemcsak a nemzetiségek, hanem Szlovákia minden polgára számára jó hír, hiszen garanciája lesz a demokratikus alapértékek, a jogállamiság, az emberi jogok és az euroatlanti elkötelezettség megerősítésének
– tette hozzá Sólymos László. A Most – Híd elnöke a jelenlegi kormánnyal szemben kritikát fogalmazott meg, és kiemelte, akár előre hozott választásokra is fel kell készülnie a most alakuló pártszövetségnek.
Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke elmondta, a kompromisszumok folytán egy új kiegyezés jött létre. Az Összefogás mozgalmat azzal a céllal alapították 2019 őszén, hogy egyesítsék a magyar pártokat – tette hozzá Mózes, aki szerint a mai napon ez a törekvésük sikerrel járt.
Az egység, a hitelesség és a közösség érdekében végzett szakmai munka lehet a siker garanciája
– hangsúlyozta Mózes.
A pártelnök kiemelte, arra törekszenek, hogy erősítsék a szakmaiságot az egységes párton belül.
Forró kérdésre válaszolva elmondta, a szélsőséges pártokkal, amilyen a Kotleba-párt, kizárják az együttműködést. Forró kijelentette, korábban már többször hangsúlyozták, a Smerrel sem kívánnak együttműködni.
– A platformok az egyesülő pártok bázisán alakulnak meg – hangsúlyozta Mózes.
– A párt elsősorban a magyar választók érdekeit fogja képviselni, de szeretné megszólítani a más nemzetiségű polgárokat is – szögezte le Sólymos. A céljuk az, hogy már nyáron elkezdje működését az új párt.
A egységes párt programjának legfontosabb sarokköve lesz a magyar közösség megmaradása és Dél-Szlovákia felzárkóztatása. Mindezen törekvések biztosítására hatékony megoldásokat kell találni.
A teljes sajtótájékoztatót megtekinthetik itt:
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Robbanás történt egy családi házban Veszprém vármegyében
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
„Már nem vagyunk együtt” – újabb sztárpár jelentette be a szakítását
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
A tökéletes búcsú! Marco Reus gólt és gólpasszt jegyzett utolsó dortmundi bajnokiján – videók
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.