Szijjártó Péter úgy fogalmazott,
Kamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott,
sok más országgal ellentétben Magyarországon sikerült meggátolni azt, hogy a világjárvány következtében tömeges munkanélküliség jöjjön létre.
Ehhez szükség volt arra, hogy a kormány támogatást nyújtson a magyarországi vállalatoknak több mint 800 milliárd forintnyi beruházáshoz – tette hozzá.
A program sikerét látva most újabb 30 milliárd forint értékben nyújt támogatást a kormány kapacitásbővítő, a hatékonyságot és a termelékenységet javító beruházásokhoz azoknak a vállalatoknak, amelyek elkötelezik magukat, hogy továbbra sem bocsátanak el senkit a munkavállalóik közül – fűzte hozzá a miniszter.
A 30 milliárd forintnyi keretösszegből 1,8 millió eurónyi támogatást nyújtanak vállalatonként, ami a teljes beruházás egyötödét jelentheti.
Ez alól kivételt képez hét olyan megye, ahol a gazdasági fejlettség az országos átlaghoz képest elmaradt – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, hogy ezekben az országrészekben a beruházás összegének egyharmadát állja a kormány programja.
„A legfontosabb célunk az, hogy a magyar emberek munkahelyeit megvédjük, illetve az elveszett munkahelyek helyett újakat hozzunk létre”
– hangsúlyozta Szijjártó Péter.
(Borítóképen: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Koszticsák Richárd)
Magyarország a saját javára tudta fordítani a változásokat
– Magyarország a saját javára tudta fordítani a pandémia okozta változásokat, de nem lehetne az új világgazdasági korszak nyertesei között, ha a kormány a külföldi elvárásokra hallgatott volna – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kiskunfélegyházán. Szijjártó Péter az orvostechnikai tanúsítású lábbeliket készítő Berkemann Magyarország Bt. beruházást bejelentő sajtótájékoztatóján elmondta: a vállalat 563 millió forint összegű fejlesztéséhez a kormány mintegy 282 millió forint támogatást biztosít.
A miniszter kiemelte:
az elmúlt években Magyarország gazdasága úgy megerősödött, hogy ebben a nehéz időszakban is fejlesztésekkel és beruházásokkal tud reagálni a kihívásokra,és egyre több olyan vidéki vállalat van, mint a Berkemann, amelynek versenyképes termékeit a világon mindenhol megvásárolják. Emlékeztetett: az elmúlt egy év a világjárvány következtében nagy egészségügyi és gazdasági küzdelem volt, amelynek során a magyar emberek életét, egészségét és munkahelyeit kellett és kell megvédeni. A kormány mindkét kihívásra a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva adott választ.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.
Igazi luxusházzal gazdagodott Gyurcsány újpesti alpolgármestere, Trippon Norbert - képek
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Megtudtuk, ki halt meg a hétvégi horrorbalesetben - rengetegen ismerték és gyászolják
Robert C. Castel: A legyőzhetetlen gerilla mítoszát hagyjuk meg az agitátoroknak és képregényszerzőknek! – Válasz Kaiser Ferencnek
Balesetet szenvedett Király Viktor, aggódnak a rajongók - Fotó
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Új nézőpont: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.