Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Közleményben tiltakozik a Magyar Nemzeti Médiaszövetség az ATV-csoport újságíróit ért támadás ellen.
A Ki lesz a következő? című kommünikével arra reagáltak, hogy Tamás Gáspár Miklós filozófus a Klubrádió honlapján közzétett nyílt levelében az ATV bojkottjára szólított fel, amiért szerinte „a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (rajta keresztül az Orbán-kormány) méltánytalanul, a jog szellemével, betűjével ellentétesen fosztotta meg a Klubrádiót a 92,9 MHz-es frekvenciától”.
Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) elnöke pedig a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában a baloldali Spirit FM-et is támadta, s egészen odáig ment, hogy azt állította: „aki frekvenciát kap, az gyanakodhat, hogy valami olyat csinál, amivel a kormány vagy a kormánypárt érdekeit szolgálja”.
„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mélyen elítéli, hogy egyes baloldali-anarchista véleményvezérek a Klubrádió honlapján keresztül bojkottra szólítanak fel egy frekvenciát törvényesen elnyert rádiócsatornával szemben”
– olvasható a közleményben, amelyben rámutattak: azzal, hogy Tamás Gáspár és Hargitai munkájuk feladására szólította fel az ATV médiacsoportjához tartozó újságírókat,
hasonlóan jártak el, mint Fekete-Győr András Momentum-elnök, aki korábban azzal fenyegetőzött, hogy kormányra kerülésük esetén elhallgattatnák a jobboldali újságírókat.
„Az egész újságíró-társadalom nevében vissza kell utasítani azt a baloldalon mostanában elharapózott gyakorlatot, hogy politikusok és véleményvezérek kirúgással fenyegetnek meg, vagy felmondásra szólítanak fel munkájukat végző újságírókat. Úgy látszik, ez a szokás már egyfajta öncélú egymásra licitálássá vált, most ugyanis egy kormánypártinak egyáltalán nem nevezhető médiacsoport közösségét érte támadás” – fogalmaztak.
Különösen felháborítónak nevezték, hogy a baloldali sajtótermékek is – a kollégáik iránti szolidaritás teljes hiányában – teret adnak Tamás Gáspárék felhívásának.
Hozzátették: a MÚOSZ elnöke nem mérlegelte kellőképpen azt, hogy a médiahatóság frekvenciadöntését kritizálva nemcsak kormánykritikát fejt ki, hanem részt vesz egy ellenzéki médiaműhely, a Spirit FM munkájának a tudatos ellehetetlenítésében.
A kommünikében emlékeztettek, hogy a Magyar Nemzeti Médiaszövetség többször is kiállt már a szakmaiság, az újságírói etika és a szolidaritás mellett, és ezentúl is minden esetben fel fog lépni, ha újságírókat ér fenyegetés. „Felszólítjuk egyben a baloldali sajtóorgánumokat, hogy a kollégáik ellen irányuló nyílt fenyegetőzésnek ne adjanak teret. Ha már ez morálisan nem is természetes számukra, legalább abba gondoljanak bele: úgy látszik, bárki lehet a következő” – húzták alá.
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Megőrültek a svédek is
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Zelenszkij bármikor kirobbantja a világháborút
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Az Atalanta Scamacca vezérletével nyert Leccében, közel a BL-indulás
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.