Nincs titok többé! Kiderült végre Dobrev véleménye

Ezt gondolja a férjéről és 2006-ról.

2021. 05. 21. 7:55
null
Forrás: Képernyőfotó - YouTube
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely, Fekete-Győr András és Jakab Péter után Dobrev Klára is helyet foglalt VV Zsolti kanapéján – olvasható a Mandiner cikkében.

A ZSHOW time nevű YouTube-csatornán a DK miniszterelnök-jelöltje is kiöntötte a szívét.

Meghatóan beszélt Apró Antalról, aki csodás nagypapaként be-besegített a kis Klárinak a házi feladat elkészítésében. De természetesen azért a biztonság kedvéért elhatárolódott tőle politikailag.

Felnőtt fejjel nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az a politika, amit ő képviselt, az a hatalom, amiben részt vállalt, az elfogadhatatlan.

Megható.

Majd jött az igazán érdekes rész, amikor is Gyurcsány Ferenc, az őszödi beszéd, valamint a 2006-os események kerültek terítékre.

Kiderült végre, hogy Dobrev Klára nagyon büszke férje őszödi beszédére:

„politikai értelemben megrázott, feleségként pedig azt tudom mondani, hogy én olyan mélységesen értettem, átéltem és éreztem azt, amit a Feri ezzel a beszéddel el akart mondani. Én mérhetetlenül büszke voltam arra a beszédre […]

És az is napvilágra került VV Zsolti kanapéján, hogy valójában mit gondol a DK miniszterelnök-jelöltje a 2006-os gyomorforgató rendőri brutalitásról, ahol ártatlan embereket vertek véresre és lőtték ki gumilövedékkel a szemüket:

„nagyon sok rendőr megsérült, több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető”.

Helyben vagyunk! Nincs itt semmi változás, hiszen ezekből a megdöbbentő mondatokból tisztán látszik, hogy Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc alteregójaként, klónjaként próbál visszafurakodni a politikába.

Azonos a politikai felfogás, azonosak a célok és amint most végre kiderült a hatalomgyakorlás várható eszközei is megegyeznek.

Nincs titok többé!

(Borítókép: Képernyőfotó – Dobrev Klára és Osváth Zsolt [VV Zsolt] – Forrás: Képernyőfotó – YouTube)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.