Ma újra rádióinterjút ad Orbán Viktor miniszterelnök, kövesse nálunk élőben!
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
A magyar rendőrség és a moldáv bűnügyi szervek egy időben tartottak sajtótájékoztatót péntek délelőtt Budapesten és Kisinyovban, egy nemzetközi autótolvaj-banda felderítésének sikeréről. Az akcióban más országok rendőrei, olasz, román és bolgár nyomozók és felderítők is részt vettek, de az eredményt a magyar és a moldáv rendőrök munkája hozta meg.
Három hónapja, a pandémia harmadik hullámának tetőpontján az olasz szervezett bűnözés elleni szolgálat munkatársai keresték meg a magyar rendőröket azzal, hogy egy olaszországi maffiacsoport Magyarországon keresztül szállít kelet felé lopott autókat. A Magyar Nemzet információi alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és az olasz rendőrök megállapodtak abban, hogy kiszorítják ezt a klánt az Európai Unió területéről. A magyar nyomozók már akkor rendelkeztek információkkal egy magyar–román–moldáv bűnözőkből álló csoportról, akik az olasz maffiának dolgozva autókat loptak.
Némedi Gábor ezredes elmondta: először az olasz bűnbanda irányította és hajtotta végre a lopásokat, ám mikor rájöttek, hogy ismerik őket a rendőrök, átadták a terepet román, magyar és moldáv bűnözőknek. A magyar jogszabályok és ellenőrzések szigora miatt meg sem próbálkoztak már azzal, hogy a Rómából és Milánóból ellopott autókat nálunk adják tovább, a keleti országhatárok felé történő csempészet volt a cél. Olaszországban más autókra kiváltott ideiglenes iratokkal és rendszámmal hozták be a lopott gépkocsikat, mintha azt a balkáni államokban kívánnák továbbértékesíteni. Nemcsak lopott, bérelt autókat is megpróbáltak így kicsempészni az unióból, azokat ráadásul nem is kereste a tulajdonos a bérleti idő leteltéig, pedig jó pár autó ekkor már új gazdájához került. A banda utolsó, még szabadlábon levő tagjait június 18-án magyar rendőrök segítségével fogták el Kisinyovban, június 20-án őket is letartóztatta a bíróság, az ellenük lefolytatott eljárás érdekében a gyanúsítottakat rövidesen Magyarországra szállítják a rendőrök.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozó főosztály gépjárműbűnözés elleni osztálya 11 magyar, öt olasz, két román és egy líbiai férfival szemben indított büntetőeljárást. A nyomozás során az azonosított gépjárművek és elkövetők száma folyamatosan nőtt, több nyomozás is egyesítve lett a felderítés alapját képező első ügyhöz. Sikerült azonosítani egy hasonlóképpen Olaszországból származó, lopással, sikkasztással, csalással érintett mezőgazdasági és útépítési munkagépekre szakosodott bűnelkövetői csoportot is.
A járművek nagy része Olaszországból származott, de voltak járművek, amiket Németországból, Franciaországból, Szlovákiából „lovasítottak” meg. A nyomozás során kirajzolódott, hogy az autókat, munkagépeket a származási országban ellopták vagy kölcsönbe és lízingbe vették, majd a bérleti, illetve a lízingdíjat utánuk nem fizették meg. Sok esetben az így eltulajdonított gépjárművek, munkagépek alvázszámát át is ütötték.
Az autókat a forgalomba hozatal érdekében hamis iratokkal és rendszámmal látták el. Azzal nehezítették a járművek nyomon követését, hogy a hamis papírokkal kicsalt kocsikat Németországban ideiglenesen forgalomba helyeztették, így azok már német kiviteli okmányokkal és ideiglenes hatósági jelzéssel érkeztek hazánkba.
A gépjárműveket a bűnelkövetői csoport tagjai vagy Olaszországban megvásárolták, és azokat Magyarországra szállították, vagy eleve hazánkba szállíttatták, és itt már piaci áron értékesítették, vagy piacon áron szándékoztak eladni, de azt a nyomozó hatóság lefoglalásai megakadályozták.
A feltárt elkövetők közül elfogták azokat a többségében külföldi állampolgárokat, akik a gépjárműveket Magyarországra eladásra hirdették, illetve szállították. Meg lettek a gépkocsikat, munkagépeket hazánkban megvásárló, azok értékesítésében közreműködő orgazdák is. A beszerzett adatok alapján a nyomozásban több, erre szakosodott elkövetői kör rajzolódott ki, azok tagjai között hierarchikus felépítés nem volt kimutatható, szerveződésük alapja anyagi kötelékből származó érdekközösség volt. A hatékony és konstruktív kooperációnak köszönhetően sikerült a bűnbanda valamennyi tagját elfogni, és 96 járművet – köztük 78 személygépkocsit, 16 mezőgazdasági vontatót és építőipari munkagépet, valamint két kamiont – foglalt le a rendőrség.
Az elfogásokban a KR NNI nyomozóinak segítséget nyújtott a Terrorelhárítási Központ több műveleti egysége. A bűnbanda terhére számos bűncselekmény elkövetése róható fel: különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint egyedi azonosító jellel történő visszaélés és közokirat-hamisítások.
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Petricskó Zoltán polgármesterjelölt arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy kiaknázná a Szentendrében rejlő lehetőségeket.
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Karácsonyék kampányfinanszírozása: fedősztori lehetett a tanácsadói szerződés
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Bejelentették: űrlényekről tart sajtótájékoztatót a Vatikán
Irigykedve figyelik a románok, hogy mi történt Magyarországon
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Kemény üzenetet küldött a Nyugatnak Kína és Oroszország: nukleáris háborúra figyelmeztetnek
Elszabadul a pokol
Veszélyben van az egyik kedvenc gyümölcsünk?
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Petricskó Zoltán polgármesterjelölt arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy kiaknázná a Szentendrében rejlő lehetőségeket.
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.