Az első ajtós felszállás rendszerét tervezi a BKK
Karácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Az első ajtós felszállás rendszerét tervezi a BKK
kiterjeszteni csaknem a teljes fővárosi autóbusz- és trolihálózatra
– írta meg a Magyar Nemzet.
Az ok először nem tűnt tisztának, elsősorban takarékossági megfontolást sejtetett, de megkérdeztük a közlekedési vállalatot, és más választ kaptunk.
„A Budapesti Közlekedési Központ a javuló jegy- és bérletvásárlási szokások és az utasok biztonságérzetének növelése miatt a jövőben minden olyan vonalra kiterjeszteni tervezi az első ajtós felszállási rendet, ahol ez indokolt” – tájékoztatta lapunkat a sajtóosztály, hozzátéve: „Az első ajtós felszállási rend 2009 óta létezik Budapesten, azóta több mint 200 vonalon, több mint 500 járművezetővel olajozottan működik a rendszer. Az első ajtós felszállás hatékony eszköz az utasok jegy- és bérletvásárlási hajlandóságának javítására, illetve a jogosulatlanul utazó, az utazási feltételeket megszegő személyek kiszűrésére, ennek köszönhetően fokozza a járművön utazók biztonságérzetét és jelentősen hozzájárul ügyfeleink nyugodt, biztonságos utazásához.”
Lapunk már korábban is foglalkozott a budapesti közösségi közlekedést jellemző utasbiztonsággal.
A közlekedési vállalat akkor úgy fogalmazott, „a legtöbb járatukon nincs gond a közbiztonsággal, csupán a sajtó és a közvélemény hajlamos a problémás eseteket felkapni”. Tény ugyanakkor, hogy
ezzel egy időben már folyt a járművekre szerelhető kamerák tesztje, sőt a jegyellenőröket védő testkamerák működését is mérték már.
Ez ésszerű döntésnek tűnt, hiszen közben a BKK kénytelen volt együttműködésre felkérni a rendőrséget, és több BKV-járaton megkezdődtek a razziák az utasok védelme és a jegy nélkül utazók kiszűrése érdekében.
Számos útvonalon állandósultak a problémák, mint azt a Magyar Nemzet megírta, a legproblémásabbak közé az 1-es, 3-as, 24-es, 28-as és 37-es villamos-, valamint a 7-es, 9-es és 99-es buszjáratokat sorolhatjuk,
a járvány kezdete óta a belváros legforgalmasabb vonalán, a 4-es és a 6-os villamosjáratokon is romlott az utasok biztonságérzete.
A bevezetés alatt álló első ajtós rendszerrel kapcsolatban két kérdés merül fel. Az egyiket a BKK lapuknak adott tájékoztatása indokolja: „a rendszer nem mindenütt és nem minden időszakban lesz érvényes, tehát a kifejezetten forgalmas vonalszakaszokon a hétköznapi csúcsidőszakban egészen biztosan nem kell számítani arra, hogy az első ajtós felszállási rend nehezítené az utazást”.
A 7-es buszcsalád vagy a 9-es, amelyek a legproblémásabb vonalak között szerepelnek, egyben rendkívül forgalmasak is. Tehát akkor éppen ezeken nem lesz ilyen szűrés? A másik kérdés, hogy miképpen lesznek képesek a sofőrök egyszerre buszvezetői, jegyellenőri és biztonsági őri feladatokat is ellátni?
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Szívszorító képek, ugyanoda emelték ki az összetört motorcsónakot, ahová a Hableány került öt éve
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Titkos ukrajnai műveletről beszélt egy volt amerikai miniszter
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Medvegyev keményen fogalmazott Zelenszkijről
Meghalt Varga Szilvia
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.