Kovács Zoltán: Pegasus-ügyben a hazai baloldali média a nyájjal tart
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az About Hungary című blogján foglalta össze, hogy mik a problémák a Pegasus-üggyel.
„Magyarországon az elmúlt tíz évben nem történt illegális megfigyelés, egy magát védő államnak újfajta védelmi eszközökre is szüksége van, és semmilyen bizonyíték nem került elő arról, hogy bárkit is megfigyeltek volna Magyarországon az említett kémszoftverrel”
– közölte Kovács Zoltán az About Hungary nevű blogján a Pegasus-üggyel kapcsolatban.
A politikus rámutatott, hogy „bár baloldali sajtóorgánumok egy csoportja szerint egy kiszivárgott telefonszám-adatbázis bizonyítja, hogy bizonyos kormányok, köztük Magyarországé is, az NSO Group »Pegasus« nevű szoftvere segítségével »kémkedett« kormánykritikus újságírók és politikai ellenfeleik után”, ezekkel az állításokkal kapcsolatban három komoly aggály is felmerül.
„A botrány első problémája, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette: amióta Orbán Viktor miniszterelnök kormánya 2010-ben átvette a hatalmat a szocialistáktól, Magyarországon nem történt illegális megfigyelés”
– szögezi le elsőként az államtitkár, aki azt is hozzáteszi, hogy ezt a nemzetbiztonsági szolgálatok feletti felügyeleti protokollvizsgálatai is alátámasztják
Kovács Zoltán azzal folytatta, hogy „mindeközben Varga Judit igazságügyi miniszter tegnap a Népszava baloldali magyar napilapnak adott interjújában rámutatott arra a nyilvánvaló tényre, hogy az államoknak rendelkezniük kell olyan eszközökkel, amelyek az újfajta fenyegetések leküzdéséhez szükségesek”.
– Ez magában foglalja egy ország védelmi képességének megőrzését a külföldi titkosszolgálatok és ügynökeik megkérdőjelezhető vagy az alkotmányos rend aláásását célzó akcióival szemben
– tette hozzá az államtitkár, aki azt is kijelenti, hogy erről mást állítani „naivitás”.
Kovács Zoltán rámutatott arra is, hogy nincsenek konkrét bizonyítékok az ügy mögött.
– Olvasni lehet kiszivárgott listákról, de úgy tűnik, valójában nincsenek mások, csak megalapozatlan állítások
– rögzítette.
Az államtitkár írásában emlékeztetett arra is, hogy néhány hete a neves amerikai tévés, Tucker Carlson névtelen forrásra hivatkozva állította, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsági ügynöksége megfigyeli az ő elektronikus kommunikációját. Akkor a média képviselői azonnal követelni kezdték, hogy Carlson anonim forrásnál komolyabb bizonyítékokkal támassza alá állítását.
A politikus szerint célravezető lenne, ha a média ebben az esetben is hasonló szintű igazolást követelne, vagy egyszerűen csak néhány kemény kérdést tenne fel a kiszivárgott adatokkal kapcsolatban.
„Mégis úgy tűnik, mivel ezek a vádak Magyarország és az Orbán-kormány ellen irányulnak, a média csak benyeli ezeket és a nyájjal tart”
– fűzi hozzá Kovács Zoltán.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezJól ismert baloldali forgatókönyv szerint akar tüntetni Magyar Péter az MTVA-nál
A baloldal új üdvöskéje is erőszakosan akar nyomást gyakorolni a médiára.
Így akadályozhatjuk meg, hogy gyermekeink bántalmazóvá vagy bántalmazottá váljanak
A klinikai szakpszichológus szerint csak idő kérdése, mikor történik újabb tragédia.
Cser-Palkovics András: Vannak még álmaim Székesfehérvárral
A polgármester beszélt a Székesfehérvárt ért kihívásokról, az eddig elért eredményekről, valamint a város fejlesztésével kapcsolatos további terveiről is.
Nagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Köszönjük a látogatást, Elnök úr! - képek
Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket
„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja
Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó
Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották
Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó
Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
Elárulta a szolgáltató, miért lassulhat be a mobilnet Magyar Péter tüntetésein
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Dobrev Klára még büszke is rá, hogy Magyarország ellen dolgozik
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezJól ismert baloldali forgatókönyv szerint akar tüntetni Magyar Péter az MTVA-nál
A baloldal új üdvöskéje is erőszakosan akar nyomást gyakorolni a médiára.
Így akadályozhatjuk meg, hogy gyermekeink bántalmazóvá vagy bántalmazottá váljanak
A klinikai szakpszichológus szerint csak idő kérdése, mikor történik újabb tragédia.
Cser-Palkovics András: Vannak még álmaim Székesfehérvárral
A polgármester beszélt a Székesfehérvárt ért kihívásokról, az eddig elért eredményekről, valamint a város fejlesztésével kapcsolatos további terveiről is.
Nagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.