A 27 éves jemeni férfi március 27-én kora reggel egy budapesti buszon támadt rá egy nőre.
Csíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Most különösen fontos, hogy a békéért imádkozzunk.
A 27 éves jemeni férfi március 27-én kora reggel egy budapesti buszon támadt rá egy nőre.
A kabátjánál fogva lerángatta a buszról, hátulról átkarolta, és nadrágjának cipzárját lehúzta, majd erőszakosan fogdosni kezdte.
A nő próbált kiszabadulni, közben pedig többször segítségért kiabált.
A férfi a dulakodás közben a nőt felemelte és a földre dobta, majd ráült és továbbra is lefogva tartotta azért, hogy tovább zaklathassa szexuálisan. Végül járókelők a nő segítségére siettek.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit szexuális erőszakkal vádolja. Letöltendő börtönre ítélhetik, és indítványozták, hogy utasítsák ki Magyarországról.
Az eredeti cikk ITT érhető el.
Most különösen fontos, hogy a békéért imádkozzunk.
A férfi autójában fegyvert találtak.
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Emilia-romagnai Nagydíj, 3. szabadedzés
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Most különösen fontos, hogy a békéért imádkozzunk.
A férfi autójában fegyvert találtak.
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.