Jövőre tízszázalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok

Orbán Viktor a parlamentben elmondta: míg a baloldal 2010-ben mindössze ezernégyszáz-, addig a mostani kormány kétezerkétszázmilliárd forintot fordított az oktatásra.

Magyar Nemzet
2021. 12. 06. 14:58
ORBÁN Viktor
Budapest, 2021. szeptember 20. Orbn Viktor miniszterelnk felszlal az Orszggyls szi idszaknak nyitlsn 2021. szeptember 20-n. MTI/Koszticsk Szilrd Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A pedagógustársadalom az egyik legelöregedettebb és a legelkeseredettebb réteg – mondta az azonnali kérdések órájában Ander Balázs, a Jobbik alelnöke. Szerinte ha a kormány új klebelsbergi rendszert vezetne be, akkor az árt az oktatás minőségének és versenyképességének. – Ha a nemzeti pedagóguskar jelentéseit elolvasnák, akkor láthatnák, hogy ebből a bérből nem lehet megélni – tette hozzá.

Orbán Viktor a válaszában elmondta: a pedagógusbérek valóban alacsonyak Magyarországon, ezért a következő évtől tízszázalékos béremelésre számíthatnak a tanárok. 

Arról is beszélt, hogy a következő ciklusban remények szerint folytatják a 2013–2014-ben megkezdett reformokat.

– Ugyanakkor az önök szövetségesei – nevezzük baloldali koalíciónak – 2010-ben 1400 milliárd forintot fordítottak oktatásra, mi azonban 2200 milliárd forintot – jelezte a miniszterelnök, hozzátéve: nagy részben egyetért azokkal a megállapításokkal, amiket Ander Balázs mondott, de a Jobbik a baloldallal fogott össze. – Nem látom, hogy miért azokkal szövetkeznek, akik elvettek a pedagógusoktól egyhavi bért. Ön 2016-ban szégyennek nevezte, hogy Gyurcsány nem került még rács mögé, 2019-ben azt mondta, hogy soha nem fognak össze Gyurcsány Ferenccel. Így hogyan vegyük önt komolyan? – vetette fel a kormányfő.

Borítókép: Orbán Viktor a parlamentben. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.