Ursula von der Leyen Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén azt mondta: az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust.
Gulyás Gergely: Brüsszel hibázik, amikor ugyanazt a nótát fújja, mint a magyar baloldal
Brüsszel hibázik, amikor ugyanazt a nótát fújja, mint a magyar baloldal, azt ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel – közölte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottság elnökének keddi nyilatkozatára reagálva.
Gulyás Gergely a magyar kormány véleményét ismertetve az MTI-vel azt közölte: a Fidesz–KDNP csaknem 2,9 millió szavazatot kapott a vasárnapi országgyűlési választáson, míg a gyermekvédelmi törvénnyel több mint 3,3 millió ember fejezte ki egyetértését.
Ez soha nem látott támogatottság mind a kormánypártok, mind a gyermekvédelmi törvény ügye mögött – emelte ki.
Éppen ezért a demokrácia alapvető szabályait a bizottságnak is el kell fogadnia – szögezte le, hozzátéve: nem a most vereséget szenvedett magyar baloldal igényeit kellene teljesítenie a bizottságnak, hanem vissza kellene térni a józan észhez és a párbeszédhez. Erre a magyar kormány mindig nyitott volt – hangsúlyozta.
A miniszter azt is kérte: Brüsszel ne büntesse meg a magyar választókat azért, mert a választáson és a gyermekvédelmi törvény ügyében nem a Brüsszelnek tetsző véleményt fogalmazták meg.
Borítókép: Gulyás Gergely (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt van Karácsony Gergely válasza a budapestiek gondjaira - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Személyiségteszt: éned legmélyebb titkát fedi fel az, hogy mit látsz meg ezen képen - teszteld, ha mered
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az Atalanta Scamacca vezérletével nyert Leccében, közel a BL-indulás
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.