Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják azt a szlovák állampolgárt (D. S.), akit a múlt héten vettek őrizetbe rajkai otthonában egy nemzetközi akció keretében a magyar hatóságok – erősítette meg a Mediaworks Hírcentruma információit a nyomozást felügyelő Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője. Gál Katalin Zsuzsanna hozzátette: a házban lefoglalt nagyobb mennyiségű lőfegyver beigazolta a gyanút. A szlovákiai sajtóban egy ismert MMA-harcos testvéreként említett férfi letartóztatását a Mosonmagyaróvári Járásbíróság augusztus közepéig elrendelte.
Mégis igaz: nagyobb mennyiségű illegális fegyvert foglaltak le a magyar rendőrök Rajkán
Noha az elmúlt napokban több, egymásnak ellentmondó információ jelent meg róla a sajtóban, a Mediaworks–Hírcentrum információi szerint a múlt héten egy ismert szlovák MMA-harcos testvérénél valóban nagyobb mennyiségű fegyvert foglaltak le egy nemzetközi akció keretében Rajkán. A szlovák állampolgárságú D. S.-sel kapcsolatban a szlovákiai sajtó arról adott hírt, hogy ezeket a fegyverek Ukrajnából származhatnak, de a hatóság ezt eddig nem erősítette meg.
Azt az Új Szó felvidéki magyar portál írta meg elsőként a napokban, hogy a szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) és a magyar Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közös akciót hajtott végre, a rajtaütés részeként egy ismert MMA-harcos bátyjának fényűző rajkai otthonába hatoltak be.
A rendőrök két napot töltöttek a házában, mely a rajkai kempingtől nem messze a Dunakiliti felé tartó úton áll, és betonkerítés veszi körbe.
A szomszédok a lapnak elmondták, hogy a házban és az udvaron kamerák vannak, az ablakok golyóállóak, és állítólag a kertben is ástak a rendőrök.
A helyszínen a helyi beszámolók szerint hatalmas mennyiségű lőfegyvert, lőszert és robbanóanyagot foglaltak le.
A mesterlövészpuskáktól a gépfegyvereken át az automata lőfegyvereken, az úgynevezett géppisztolyokon, valamint számos rövid félautomata fegyveren át lőszerekig, beleértve a robbanóanyagokat is. Köztük állítólag harci fegyverek legújabb modelljei is voltak. A rendőrök a felvidéki sajtó szerint Javelin páncéltörőket is kerestek − egy olyan, az ukrán háborúban is használt amerikai fegyvert, amellyel könnyen megsemmisíthetnek tankot vagy repülőgépet. A tűzszerészek a robbanóanyagok hatástalanítását még a helyszínen megkezdték.
További Belföld híreink
A ház tulajdonosa, Ilja Skondrics MMA-harcos testvére, D. S. a fegyverek eredetéről állítólag elmondta, hogy ezek eredetileg Nyugatról Ukrajnába szállított eszközök, amik az illegális fegyverkereskedelem útján visszajutnak Nyugatra, de már bűnözők kezébe.
A szlovákiai sajtóban később az is megjelent, hogy a szlovák rendőrség cáfolta, hogy fegyvereket foglaltak le az akció során, ugyanakkor ők – ahogy ez a közleményükben is olvasható – csak a Szlovákia területén történt intézkedésekről adtak tájékoztatást, miszerint több embert kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel gyanúsítanak.
A magyar ügyészség ugyanakkor megerősítette, hogy találtak fegyvereket az MMA-harcos testvérénél.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Aranynap-díj: ezekben a szállodákban biztosan nem fog csalódni
Tizenhatodik alkalommal adták át a legjobb hazai konferencia- és wellness-szállodák és rendezvényhelyszínek munkáját elismerő díjakat.
Több százezres tömeg imádkozik a Szűzanyához a békéért Csíksomlyón
Óriási az érdeklődés.
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
Az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat feje, Magyar Péter gazdasági vezetőjének a bűntársa
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Most közölték: durva baleset történt a főúton, a mentők és a tűzoltók már a helyszínen
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Ez a 20 leggyakoribb PIN-kód 2024-ben – A tiéd köztük van?
Lesz magyar mozdonygyár
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Csíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Megőrültek a svédek is
Pressman végre hazament Amerikába, de még ott is csak a magyar kormány békepárti hozzállását kritizálta
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Aranynap-díj: ezekben a szállodákban biztosan nem fog csalódni
Tizenhatodik alkalommal adták át a legjobb hazai konferencia- és wellness-szállodák és rendezvényhelyszínek munkáját elismerő díjakat.
Több százezres tömeg imádkozik a Szűzanyához a békéért Csíksomlyón
Óriási az érdeklődés.
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
Az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is.