A Városházán szintfelmérővel indítottuk a tanévet, a főpolgármester teljesítménye pedig elégtelen, és már az első nap egy igazolatlan hiányzással kezdett
– mondta a Fidelitas szóvivője.
A Városházán szintfelmérővel indítottuk a tanévet, a főpolgármester teljesítménye pedig elégtelen, és már az első nap egy igazolatlan hiányzással kezdett
– mondta a Fidelitas szóvivője.
Karácsony Gergely eddigi teljesítménye: egyes!
– hangsúlyozta Ozsváth Kálmán a Fidelitas Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Mirkó István)
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
A Budapest és Zalaegerszeg között késésekre, hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra kell számítani.
A főpolgármesternek egy sajtósa sietett a segítségére, hogy válaszolja azt az újságírók kérdéseire, hogy csak élő adásban ad interjút.
Több jármű karambolozott az M1-es autópályán a kiépített terelés elején.
Nyugdíjasokat kifosztó, börtönben ült anyós-gazdasági vezető, félkarú rablókkal seftelő pártalapítók, alvilági testőrök - kik veszik körül Magyar Pétert?
Provokálták a magyar tiktokkert, cserébe megmutatta a valóságot
„Elkövettünk egy hibát” – Jürgen Klopp Szoboszlai Dominikról is beszélt
Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó
Hideg zuhany: eltiltották a magyar sportolót, nem indulhat a párizsi olimpián
Üzemanyag: döntöttek az új magyarországi árakról – véget ért egy nagy sorozat
Magyar Péter pénzügyese azt állítja, nem ért a pénzhez, mégis rengeteget csalt ki ártatlanoktól
Marco Rossi: Nem az edző nem lát, te nem tettél le eleget az asztalra!
Orosz elektronikai zavarórendszer működik a Balti-tengernél
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Olyat írhatnak fel receptre az orvosok, amire eddig még soha nem volt példa
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
A Budapest és Zalaegerszeg között késésekre, hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra kell számítani.
A főpolgármesternek egy sajtósa sietett a segítségére, hogy válaszolja azt az újságírók kérdéseire, hogy csak élő adásban ad interjút.
Több jármű karambolozott az M1-es autópályán a kiépített terelés elején.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.