Szabadult gyilkosságért kiszabott büntetéséből id. Burka Ferenc, akit csak másodjára ítéltek el fiával, ifj. Burka Ferenccel együtt jogerősen. Id. Burka Ferenc perújítást akar, mint mondja: a kártérítést már régen elköltötték, nem tudják visszafizetni azt az államnak.
Perújrafelvételt akar a gyilkosságért jogerősen elítélt id. Burka Ferenc
Szabadult a börtönből és perújrafelvételt akar id. Burka Ferenc, akit második nekifutásra ítéltek el fiával együtt gyilkosságért. Az első eljárásban még felmentették őket, és összesen 45 millió forint kártérítést kaptak, amit most az állam perben követel vissza tőlük. Burka perújrafelvételt akar.
Az első eljárásban még jogerősen felmentették őket a gyilkosság vádja alól, és az előzetesben töltött idő miatt 45 millió forint kártérítést kaptak az államtól. Csakhogy az állam a második jogerős elmarasztalás miatt perben követeli vissza a pénzt apától és fiától.
Az AcNews hírportál szerint az Újszentmargitára hazatért id. Burka Ferenc, miután elolvasta az államtól kapott levelet, úgy eldobta, hogy azóta sem találja. Hiszen az állt benne, hogy miután az emberölés vádja alól tévesen felmentették, a kártérítésért kapott húszmillió forintot kamatos kamattal haladéktalanul vissza kell fizetnie. − Ugyanezt a felszólítást kapta a fiam is, tőle viszont 25 milliót és annak kamatait követeli az állam – panaszolta az AcNewsnak id. Burka. − Augusztus végén szabadultam Sátoraljaújhelyről, ahol közös zárkában ült a fiam, Feri és az unokám, Ricsi, akinek a vallomása miatt jogerősen a fiam és én rács mögé kerültünk – mondta. Hozzátette: – Néha a zárka előtt, a folyosón összefutottam Ricsivel. De nem szóltam neki egy szót sem. Ő már nem az unokám. Azok után, amit tett, nekünk nincs dolgunk egymással.
További Belföld híreink
Emlékezetes: a bestiális bűncselekmény 1999 márciusában történt Újszentmargitán, betonvassal ketten brutálisan bántalmaztak egy embert, annak halálát okozva. A helyszínről egy antennát vittek el az elkövetők.
A bíróság az első- és a másodfokú eljárásban bizonyítottság hiányában felmentette id. Burka Ferencet és fiát. Az ítélet után – az előzetes letartóztatás miatt – 2007-ben az idősebb férfi 20 millió, ifj. Burka Ferenc 25 millió forint kártalanítást kapott, miután 1999 és 2005 között 2127 napot, illetve 2138 napot töltöttek előzetesben.
Később két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, amely során új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új ügydöntő információ jutott a nyomozó hatóság birtokába.
Az egyik tanú az unoka, Burka Richárd volt, akit szintén gyilkosságért elítéltek azóta, miután Németországban megölt egy prostituáltat. A perújítási eljárásban első fokon társtettesként elkövetett emberölés miatt 12, illetve tíz év fegyházra ítélték a id. Burka Ferencet és fiát, majd másodfokon ezt jogerősen kilenc évre, illetve hét és fél évre enyhítette a Debreceni Ítélőtábla 2018-ban.
Burkáék a kártérítésként felvett milliókra nem voltak jogosultak, így az visszajár az államnak, amiről jogerős ítélet van. Id. Burka most azt szeretné, ha az unokája visszavonná vallomását, és újabb perújításban felmentenék őket.
Borítókép: Idősebb Burka Ferenc a gyilkosság miatt jogerősen kapott büntetéséből augusztusban szabadult (Forrás: MN-archív)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKiszállt a NAV a szerencsi önkormányzathoz, költségvetési csalás miatt nyomoznak
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Szentendrének nincs még öt éve a pártcsatározásokra
Petricskó Zoltán polgármesterjelölt arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy kiaknázná a Szentendrében rejlő lehetőségeket.
Tömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Jobbulást, Robert! - videó
Elesett az M7-es, pedig még nincs is hétvége
Most érkezett a bejelentés: eltűnt Kucsera Gábor, nagy erőkkel keresi a rendőrség
Az iváncsai akkugyár drámájában a németek, a globális problémák és a technológia gyerekbetegségei is ott vannak
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
A Fradi is bejelentette Sztankovics távozását, már a derbin sem ő irányít
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKiszállt a NAV a szerencsi önkormányzathoz, költségvetési csalás miatt nyomoznak
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Szentendrének nincs még öt éve a pártcsatározásokra
Petricskó Zoltán polgármesterjelölt arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy kiaknázná a Szentendrében rejlő lehetőségeket.
Tömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.