Kilép a Jobbikból és független képviselőként folytatja munkáját Varga Ferenc, aki az áprilisi választáson listáról jutott be a parlamentbe és lett a párt frakciójának tagja. Varga a közösségi oldalán közölte: azóta igyekezett munkáját a körülményekhez képest a legjobb tudása szerint végezni, ám – mint fogalmaz – „hosszú hónapok őrlődése után azonban mostanra rá kellett jönnöm, hogy a Jobbik frakciójában ezt a munkát nem tudom hatékonyan tovább folytatni.
Újra fogyatkozik a Jobbik
Jakab Péter után Varga Ferenc is távozik a frakcióból, parlamenti mandátumát szintén nem adja vissza.
Hiszem ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki pártnak a valódi, Fideszen túli alternatíva megteremtéséért kellene dolgoznia. A Jobbikban ugyanakkor ennek a feladatnak az elvégzése a mai napig várat magára.
Én azonban nem engedhetem meg magamnak tovább, hogy velük együtt várjak a csodára, hiszen a választóktól kapott mandátumommal élnem kell” – fejtette ki Varga Ferenc, aki mandátumát megtartva független képviselőként folytatja, „az emberek érdekeit figyelembe véve, egy valós alternatíva megteremtéséért dolgozva”, és azt javasolja a Jobbiknak, hogy ők is minél hamarabb lépjenek rá erre az útra.
Varga kilépésével a Jobbik újabb képviselőt vesztett az Országgyűlésben, így az eredetileg tízfős frakció Jakab Péter és Varga távozásával nyolcfősre apadt. Ismert: a párt előző elnöke augusztus első felében jelentette be, hogy elhagyja a Jobbikot, mandátumát azonban megtartja.
További Belföld híreink
Borítókép: Varga Ferenc országgyűlési képviselő (Forrás: Facebook/Varga Ferenc)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Embertelenségben licitálnak egymásra a baloldal új reménységének követői.
Kigyulladt egy lakóház Dombóváron, egy ember bennégett
23 tűzoltó vonult ki oltani, de nem sikerült mindkét bennt tartózkodót kimenteni.
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A férfi Magyar Péter bizalmasának a bűntársa volt.
Karácsony Gergely ezúttal egy kanyarnyi sínt próbál eladni új villamoshálózatként
Szentkirályi Alexandra szerint ha ez az egy kanyar sín a pesti fonódó villamos, akkor a főpolgármester fejében fonódik valami nagyon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Élőben közvetíti a csíksomlyói búcsút a Hír Televízió
Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Megőrültek a svédek is
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk