Vizsgálóbizottság alakul az I. kerületben

Kicsusszanhatott a kötbérfizetési kötelezettség alól a Várnegyed újság kiadásával megbízott cég, miután V. Naszályi Mártáék jócskán a fizetési határidő után fizették ki az általuk benyújtott számlákat. A helyi Fidesz szerint a balliberális polgármester ezzel megkárosíthatta a kerületet, emiatt vizsgálóbizottságot állítanak fel.

2023. 01. 09. 6:40
null
Fotó: BACHPEKARYMATE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A korábbi években rendre megjelent a Várnegyed újság az I. kerületben, míg 2021 végén V. Naszályi Mártáék egy új céget bíztak meg a helyi lap kinyomtatásával – mondta el lapunknak az ügy hátterével kapcsolatosan Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz). Az I. kerületi önkormányzati képviselő rávilágított: 

az biztos, hogy a júniusi és az augusztusi számlákat a polgármester csak a fizetési póthatáridő lejárta után pontosan egy nappal, október 15-én fizette ki,

ez kiderül a cég felmondóleveléből is, amelyet csak december 12-én adtak ki a helyi Fidesz kérésére. 

Gyanús, hogy hónapokig nem fizették ki a számlákat V. Naszályi Mártáék, majd a póthatáridő lejárta után egyből rendezték a tartozást Fotó: Mandiner

Ez felveti annak a gyanúját, hogy szándékosan várhatták meg a határidő lejártát. A malőr miatt egyébként hónapokig nem is jelent meg a Várnegyed újság.

A győri székhelyű Print Brokers Team Kft. szerződésszegésre hivatkozva mondta fel az egy évvel korábban kötött kontraktust, amely 2023 végéig szólt volna. A győri cég végzi egyébként az LMP pártalapítványa által kiadott Ellensúly közéleti folyóirat nyomdai munkáit is.

A Mandiner korábban arról írt, hogy információik szerint a cég úgy nyerte el a közbeszerzést, hogy egy kicsivel aláígért a versenytársnak, majd jelezte, csak magasabb összegért tudja vállalni a munkát. Azért, hogy ennek fedezetét megteremtsék, módosítani kellett volna a szerződést. 

A testület azonban a június 23-i ülésén nem járult hozzá az új közbeszerzés kiírásához. V. Naszályi Márta ezek után újabb javaslattal állt elő, amelyet zárt ülésen tárgyaltak volna, ám a testület sem a határozatképtelenség miatt akkor elnapolt, sem az október 6-án lefolytatott ülésén nem tűzte napirendre az előterjesztést. 

Novemberben a polgármester zárt körben arról tájékoztatta a képviselők egy részét, hogy részben a polgármesteri hivatal hibáinak nyomán a kft. szerződést bontott az önkormányzattal. Arról ugyanakkor nem adott tájékoztatást, hogy a cég fog-e kötbért fizetni a szerződésből hátralévő idő miatt, és ha igen, mennyit. 

A helyi Fidesz most emiatt vizsgálóbizottságot állít fel, amelyet Gulyás Gergely Kristóf vezet majd. A képviselő a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy minden iratot bekérnek majd, ami a szerződéskötéssel kapcsolatos. 

Amennyiben kiderül, hogy szándékosan fizették ki a számlákat a fizetési határidőn kívül, az a kötbér elmaradása miatt akár a hűtlen kezelés gyanúját is felveti a balliberális polgármesterrel kapcsolatosan. 

A képviselő elárulta, hogy az eddig birtokukba jutott információk alapján az ügy nem áll túl kedvezően V. Naszályi Mártára nézve.

Borítókép: V. Naszályi Márta polgármester (Fotó: Bach Máté)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.