Vádat emeltek a botránypolitikus Szabó Bálint ellen + videó

Mocskos állatoknak nevezte a rendőröket, majd rájuk támadt a botránypolitikus Szabó Bálint, amikor egy védett konvojba akart betörni az autójával, amit a rendőrök megakadályoztak. A nyomozó ügyészek vádat emeltek ellene hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt. A szegedi önkormányzati képviselő ellen több büntetőeljárás is zajlik.

2023. 03. 24. 8:55
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő dr. Szabó Bálint Gábor ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, közölte ma a Központi nyomozó Főügyészség.

A vádirat szerint Szabó Bálint Gábor 2022. szeptember 21-én délután, Budapesten, személygépkocsijával – több közlekedési szabályt is súlyosan megsértve – egy rendőrségi konvoj tagjait a személyvédelmi feladatuk ellátásában, a szolgálati járműben utazók és mások testi épségét közvetlen veszélynek kitéve akadályozta.

Szabó ugyanezen a napon este társaival megjelent a budai Várban, hogy az általa korábban bejelentett demonstráción részt vegyen. A helyszín és a rendezvény zavartalanságának biztosításában részt vevő rendőrök intézkedést kezdtek a rendezvény egyik résztvevőjével szemben, aki az önkormányzati képviselő részére lefoglalni kívánt parkolóhely miatt szóváltásba keveredett egy másik gépkocsivezetővel.

A jogszerű rendőri intézkedés miatt a botránypolitikus indulatossá vált, azt kiabálta, hogy csak kényszerintézkedés hatására fogja hagyni, hogy ismerősét elvigyék a helyszínről, majd felszólította társait, hogy élőlánccal akadályozzák az előállítást. 

Az előállítás meghiúsítása érdekében Szabó több hivatalos személlyel is dulakodott, erőszakos magatartásával hosszú percekig akadályozta a jogszerű rendőri intézkedést. A vádlott a fentieket követően az intézkedő rendőrökhöz közel hajolva – a kezében tartott mobiltelefonnal felvételt készítve – üvöltve mocskos állatoknak, mocskos rendőröknek nevezte őket.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy – a büntetlen, de jelenleg több büntetőeljárás hatálya alatt álló – önkormányzati képviselőt a bíróság halmazati büntetésül ítélje végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, és járművezetéstől eltiltásra.

Szabó Bálintot tavaly novemberben letartóztatták. A letartóztatást még a vádemelés előtt április 12-ig meghosszabbította az illetékes nyomozási bíró, tudtuk meg Szabadi Pétertől, a KNYF helyettes szóvivőjétől.

Elmemegfigyelés nem volt indokolt

A botránypolitikus letartóztatásáról hírt adva egyebek mellett ezt írtuk: „A nyomozási bíró Szabó Bálint ellen egy korábbi ügy miatt bűnügyi felügyeletet rendelt el, a botránypolitikus bokájára nyomkövetőt szereltek fel, Szeged térségét nem hagyhatta volna el, de az önkéntes jogkövetés a gyanúsított esetében teljes mértékben hiányzott, sokszor megszegte az előírt szabályokat.  Egyebek mellett gépkocsijával védett személyeket kísérő konvojokba sorolt be, ezzel veszélyeztette a konvojban haladók, valamint az arra közlekedők testi épségét. Emellett ellenszegült rendőri intézkedéseknek. A férfival szemben több eljárás van folyamatban, de tevékenységét akkor is folytatta, miután az első cselekménnyel meggyanúsították. Az ügyészség a letartóztatás mellett azt is indítványozta, hogy a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelöljék ki, de a bíróság ezt elutasította, mert korábbi szakértői vélemény alapján ez nem indokolt.

Borítókép: Szabó Bálint botránypolitikus április 12-ig biztosan rács mögött marad (Fotó: Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.