A „határrendész maffia” újabb tagjait tartóztatták le

A korrupción kapott „határrendész maffia” újabb hat tagját tartóztatták le szerdán, hárman bűnügyi felügyelet alatt állnak.

2023. 04. 19. 16:27
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb hat, korrupcióval megalapozottan gyanúsított ártándi határrendészt tartóztattak le szerdán, egy civil személyt pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett a bíróság a „határrendész maffia” néven ismert ügyben.  A döntés nem végleges, a letartóztatott terheltek és védőik fellebbezést jelentettek be a végzés ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Kovács Katalin közölte: az ügyészség indítványának megfelelően az ügy valamennyi eddigi gyanúsítottja kényszerintézkedés hatálya alatt áll, 22-en letartóztatásban, hárman pedig bűnügyi felügyeletben vannak.

 

Nagy mennyiségű készpénzt is lefoglaltak a most letartóztatottaktól (Fotó: Ügyészség)

.

 

A soron kívül folytatott nyomozásban az ügyészség álláspontja szerint kiemelt bűnügyi érdek az, hogy a büntetlen előéletű, de szervezetten bűncselekményeket elkövető gyanúsítottak ne tudjanak egymással kapcsolatba lépni, ezért elkerülhetetlen a letartóztatásuk elrendelése. Az ügyészség szerint attól is tartani kell, hogy a gyanúsítottak esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is, illetve további vagyonelkobzás alá eső ingóságokat rejtenének el.

A rendőrség kötelékében szolgáló elkövetők letartóztatása szolgálati, fegyelmi okból is indokolt.

A héten gyanúsítottként kihallgatott személyeket a nyomozó ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsította meg. 

 

A gyanúsítottak jelentős részének a terhére rótt bűncselekményeit – a halmazati szabályokra is figyelemmel – a törvény két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

 

A hétfői akció

A gyanú szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el azzal, hogy az átkelőhelyen átutazóktól vesztegetési pénzt fogadtak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között elosztották.

Az ügyészség a március 7-én tartott bűnügyi akció után hétfőn kilenc helyszínen újabb összehangolt akciót folytatott, amelynek célja részben bizonyítékok megszerzése, részben pedig vagyonelkobzás alá eső vagyon megtalálása és biztosítása.

Az összehangolt akcióban az ügyészség felkérésére részt vesz a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, továbbá a Hajdú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság állománya.

A hétfői akció folytatása volt a március 7-ei ártándi általános razziának, amikor elvitték valamennyi, az ártándi határátkelőn éppen szolgálatban lévő hattárrendészt.

Borítókép: A hétfői akció egyik jelenete (Forrás: Ügyészség)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.