Arcon harapták, ütötték-rúgták és kétszer is megerőszakolták a fiatal lányt Miskolcon

Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség két 15 éves fiú ellen, akik bántalmaztak és megerőszakoltak egy velük azonos korú lányt – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 04. 25. 12:33
Stop,Harassment,And,Abuse,In,Relationship.,Hand,Stop,No, bántalmazás, nem, illusztráció
790902337 Fotó: Thomas Andre Fure
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a vádlottak tavaly májusban Miskolcon, egy villamoson beszélgetést kezdeményeztek a lánnyal, akit megkértek, hogy szálljon le velük, majd elkísérték egy patakparti elhagyott területre. „Itt az egyikük komoly szándék nélkül arra kérte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik.” Amikor a sértett nemet mondott, arra szólították fel, hogy „szexuális cselekményt végezzen számukra” – írta a főügyészség a vádirat alapján.

A lány ekkor is tiltakozott, mire mindkét vádlott arcon harapta, majd egyikük lefogta a sértett kezét, míg társa szexuális erőszakot követett el ellene.

A bántalmazott el akart menni a helyszínről, de az egyik fiú megrúgta és többször megütötte. Ezután visszakísérték a lányt a villamosmegállóhoz, majd a vádlottak felszálltak egy villamosra, „a cselekmény hatása alatt lévő sértett” a helyszínen maradt.

A vádirat szerint a két támadó rövid időn belül visszatért, a lányt egy másik parkos részre vitték, ahol ismét szexuális cselekmény elvégzésére szólították fel. Mivel a bántalmazott ezt nem akarta megtenni, az egyik vádlott megütötte, majd a sértettet otthagyva távoztak a helyszínről.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott – írták a közleményben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.