Önmagát hazudtolta meg az akkugyárakat bíráló baloldali sajtó

Míg a balliberális sajtó és a szivárványkoalíció pártjai folyamatosan az akkumulátorgyárak ellen hergelik a közvéleményt, addig az Európai Unió belső jelentései épp amiatt aggódnak, hogy a kontinens végleg lemarad ezen a területen a világ többi részétől. Ironikus, hogy a Hvg.hu szinte egyszerre közölt olyan cikket, amelyben az egyik tervezett magyarországi üzem miatt bírálták a kormányt, és egy olyan írást, amelyben az Európai Számvevőszék borúlátó különjelentését ismertették. Utóbbi egyebek mellett azt állapította meg, hogy az akkumulátorgyártók elhagyhatják az uniót, ha más régiók komoly ösztönzőket kínálnak számukra.

Munkatársunktól
2023. 06. 26. 11:21
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben a baloldal démonizálja a hazánkban működő akkumulátorgyárakat és minden lehetséges módon igyekszik megakadályozni a tervezett üzemek megvalósulását, addig Brüsszelben épp amiatt aggódnak, hogy az akkugyártás terén behozhatatlanul lemarad Európa. Ezt az önellentmondást a balliberális sajtó sem képes teljesen a szőnyeg alá söpörni, s  például a Hvg.hu-n néhány napja szinte egyszerre jelent meg egy olyan írás, amely az Ácson létesítendő üzemet bírálta, valamint az a cikk, amelyben az Európai Számvevőszék borúlátó különjelentését ismertették. 

Utóbbi szerint az EU nem tartja a szükséges tempót ahhoz, hogy világszinten vezető szerepet tölthessen be az akkugyártásban, sőt a kontinensünk végleg lemaradhat a globális versenytársai, különösen a globális termelési kapacitás háromnegyedét adó Kína mögött. 

 

Ha az EU 2035-től betiltja az új benzines és dízelautók értékesítését, ezzel nagy tétet tesz az akkumulátorokra. Sajnos azonban nem lehet kizárni, hogy alulmarad a nyersanyagokhoz való hozzáférés, a beruházók bevonzása és az árverseny terén 

 

– idézték Annemie Turtelboomot, a vizsgálatot vezető számvevőszéki tagot, aki még azt is megjegyezte, hogy az akkumulátorgyártók elhagyhatják az uniót, ha más régiók komoly ösztönzőket kínálnak számukra.

Az említett, másik minapi cikkében a Hvg.hu az Ácsra tervezett katódgyár kapcsán bírálta a kormányt, egyebek mellett azt róva fel a kabinetnek, hogy a település polgármestere korábban tagadta, hogy akkumulátorgyár létesülne ott. 

Eközben az írásban is megemlítették, hogy nem akkukat, hanem csupán az azok alkatrészeként használt katódokat termelnek majd az új üzemben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére a gyárépítésről egyetlen reakciót, az ismerten kormánykritikus Jávor Benedekét közölték. A Karácsony Gergely vezette főváros brüsszeli irodájának vezetője a Facebook-oldalán gyermekmunkások alkalmazásával gyanúsítgatta a beruházást végző Huanyou Cobalt nevű kínai vállalatot.

Szintén az elmúlt pár nap során közölt a Hvg.hu egy olyan cikket is, amelyben az akkumulátorgyártásnak és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő termelőtevékenységnek igyekeztek negatív PR-t adni. Ezúttal a bátonyterenyei akkufeldolgozó volt a célpontjuk, s a lap szerint az üzembe látogató „ellenőrök bőrkiütésesek lettek, torkuk kaparni, szájuk pedig fájni kezdett”, emellett egyéb színes fordulatokkal igyekeztek egy atomkatasztrófa hangulatát megfesteni. 

Az Átlátszó.hu és a 444.hu ugyancsak eminens módon tudósít a szektorban történő legkisebb balesetekről és kirótt pénzbüntetésekről, de a balliberális sajtó egésze számára kedvelt téma a közvélemény akkumulátorgyárak ellen uszítása. Az állítólagos mérgező anyagokkal történő ijeszgetés mellett előszeretettel hergelik a közvéleményt például azzal, hogy az idetelepülő vállalatok kizsákmányolják a munkaerőt, valamint hogy a kormány összeszerelő üzemmé alakítja a gazdaságot, de jobb híján azzal is, hogy a gyárak túl sok vizet fogyasztanak.

A hisztériakeltésből a baloldali pártok is igyekeznek politikai tőkét kovácsolni. Például az LMP és a Momentum is megtámadta a Debrecenben megépíteni tervezett CATL-akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét a Debreceni Törvényszéken. A szivárványkoalíció pártjai népszavazási kezdeményezésekkel is igyekeznek megakadályozni a gyárak létrejöttét: míg a Győrben tervezett akkumulátorgyár megvalósulásának elkaszálását célzó népszavazási kezdeményezés élére az MSZP állt, addig az LMP a fővárosban kezdett aláírásgyűjtésbe.

A baloldali politikusok a parlamenti szerepléseik során és a sajtónak adott nyilatkozataikban is sokszor az akkumulátorkártyát kijátszva próbálják javítani a nem túl kedvező népszerűségi indexüket. Például a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Jámbor András azt hangoztatta, hogy „a gödi Samsung-gyár dolgozóinak a testi épségüket veszélyeztető körülmények között kell dolgozniuk”. Az ugyancsak Karácsony-párti Szabó Tímea a kormány „akkumulátor-rémálom stratégiájáról beszélt”, Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke pedig egy árnyékkormányinfón úgy fogalmazott, hogy „ma az az ország sikeres, ahol nem vasba, betonba, kínai akkumulátorgyár támogatásába fektetik a pénzt”.

Mindeközben egyes becslések szerint az akkumulátorgyárak és a szektor egyéb üzemei összesen akár százezer munkavállalót is foglalkoztathatnak a jövőben, biztos alapokat adnak a magyar gazdaságnak, továbbá a stratégiai fontosságú ipar termelőegységeinek Magyarországra telepítésével hazánk érdekérvényesítő képessége is nő a nemzetközi geopolitikai térben.

Borítókép: kínai akkumulátorgyár (Fotó: Europress/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.