Egy kisújszállási élelmiszerboltban okozott fennakadást egy 35 éves kenderesi lakos kedd reggel. Először felbontott egy 4 dl-es szeszes italt, amit ott helyben meg is ivott, aztán mint 15 ezer forint értékben tonhalkonzerveket, trappista sajtot és egy fél literes vodkát rejtett el a ruháiban, majd kisétált az üzletből – adta hírül a rendőrségi portál.
Sem az élelmiszerért, sem a vodkáért nem akart fizetni, ez most sokba fog kerülni a kenderesi férfinak
Elég gyorsan, egy óra alatt elkapták a rendőrök.
A bolti dolgozók persze észrevették a férfit, ezért bejelentést tettek a rendőrségre. A rendőrök a biztonsági kamerafelvételek alapján gyorsan azonosították a jogsértőt, hiszen négy korábbi kenderesi lakásbetörés is az ő számlájára írható. A feltételezett elkövetőt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A lopási ügyeket a nyomozók egyesítették.
A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott, és előterjesztést tett letartóztatás indítványozására – számoltak be az esetről.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEzért veszélyes a magyar fiatalokra a német drogliberalizáció
A fű németországi legalizálása miatt növekedhet a magyar drogfüggők száma is.
Illegális bevándorlás: egyre kritikusabbá válik a biztonság kérdése
Az események azt jelzik, hogy az illegális migrációt alapvetően biztonsági kérdésként kell kezelni, nem szociális vagy jóléti kérdésként.
Ezek ugyanazok – Magyar Péter emberei woke-ideológiát terjesztenek
Baloldali sereg gyűlt össze, teljesen behálózzák Magyar pártját.
Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét, Matolcsy György is kitüntetésben részesült
„A tudás megszerzése nem pusztán intellektuális feladat, hanem erkölcsi kötelesség. Olyan felelősség, amellyel a jövő generációinak tartozunk.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Új kaparós sorsjegyekkel lehet milliókat nyerni
Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét
Robbanás történt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, mentők rohantak a kórházba egy édesanyával és a gyermekével
Mintha nem is Magyarországon lenne: fényárban úszik az új Duna-híd, pont mint Amerikában
Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik
Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke
Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán
Sajtóhír: eldőlt, a következő idényben nem Dárdai Pál lesz a Hertha BSC vezetőedzője!
Sylvester Stallone keményen odacsapott a szép új világnak
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
A Kárpáthyék lánya
Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó
Címoldalról ajánljuk