A járvány nem elmúlt, hanem csak megváltozott

Bár a koronavírus-járvány már nem tekinthető globális egészségügyi vészhelyzetnek, azzal viszont számolni kell, hogy ősszel a légzőszervi vírusfertőzések között a Covid szintén jelen lesz. Rusvai Miklós szerint ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a fertőzés nem várja ki a hűvös időt, és a tavalyi évhez hasonlóan már nyár végén, ősz elején felüti a fejét. De addig is, ameddig az akut járvány pihen, az úgynevezett long covidos esetekkel és a vakcinázás okozta problémákkal kell foglalkozni – mutatott rá.

2023. 07. 13. 5:30
null
Nyíregyháza, 2020. november 26. Orvos és ápolók beteget látnak el a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én. MTI/Balázs Attila Fotó: Balázs Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány nem elmúlt vagy eltűnt, hanem megváltozott – fogalmazott lapunknak Rusvai Miklós. A virológus szerint kétirányú folyamat zajlott le: a vírus megszelídült, az emberiség pedig az oltás vagy a fertőződés révén immunizálódott. Ennek következtében – bár egyéni áldozatai továbbra is lesznek – már nem arról a halálos kórságról beszélünk, mint három és fél évvel ezelőtt – mutatott rá. Azzal viszont számolni kell – folytatta –, hogy 

ősszel a légzőszervi vírusfertőzések között a Covid is jelen lesz, és nem kétséges, hogy az esetszám is emelkedni fog. Nem kizárt azonban az sem, hogy a fertőzés nem várja ki a hűvös időt, és a tavalyi évhez hasonlóan már nyár végén, ősz elején felüti a fejét.

Mint mondta, tavaly augusztusban az úgynevezett nyári Covid őt magát is meglepte, visszagondolva viszont logikus volt, hogy be fog következni. A tavaly januári–februári járványhullám után ugyanis az immunitás hat hónapig tartott a fertőzésen átesettekben, majd augusztusra gyengülni kezdett, így az emberek is fogékonyabbak lettek a fertőzésre. Rusvai Miklós szerint a mostani helyzet is hasonló. – Mivel februárban tetőzött a légzőszervi járvány – amiben a Covid mellett már más vírusok is szerepet játszottak –, ezért most sem elképzelhetetlen, hogy még nyár végén, ősz elején ismét megugrik a betegek száma – magyarázta a virológus.

– De addig is, ameddig az akut járvány pihen, a long covidos esetekkel és a vakcinázás okozta problémákkal kell foglalkozni. Utóbbi ugyanis éppen olyan kellemetlen lehet, mint a long Covid 

– jegyezte meg. Rusvai Miklós szerint érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen tünetekkel jár, milyen szövődményeket okozhat (például cukorbetegség, keringési problémák, endokrin zavarok), mit idéz elő. Azt pedig szintén érdemes vizsgálni, hogy a poszt-Covid-, vagy a long Covid-jelenség a megszelídült vírusnak is a következménye lehet-e – mutatott rá. A virológus szerint a long Covid vizsgálata elsősorban statisztikai feldolgozást igényel, illetve fontos az is, hogy a háziorvosoknak és a kórházi orvosoknak álljon rendelkezésére egy olyan felület, ahol az észrevételeikről be tudnak számolni. Mint mondta, 

célszerű ezt a kutatást minél hamarabb elkezdeni, mivel maga az akut járvány elmúlt, így pár év múlva már nem lesz lehetőség olyan pontos feltárásra, mint most, amikor a hazai lakosság hatvan-hetven százaléka átesett a fertőzésen.

Rusvai Miklós végül jelezte: a dohányzás káros hatását is csak évtizedek alatt gyűjtött statisztikai adatokkal lehetett bizonyítani. – Bár a dohányzás több száz éves múltra vezethető vissza, káros hatásai ugyanakkor csak ötven évvel ezelőtt derültek ki. Ezenfelül pedig további harminc évet igényelt az is, hogy ezt egyértelműen elfogadja az orvostársadalom. Magyarán tehát csak a statisztika fogja bebizonyítani, hogy egyes betegségek (például a mentális problémák, a pszichés zavarok) gyakrabban jelentkeznek-e olyan embereknél, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, mint azoknál, akik nem vagy csak enyhe formában – részletezte a szakember.

2023 májusában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette: több mint három éve után a Covid–19 miatti egészségügyi vészhelyzetnek vége. A WHO ugyanakkor kiemelte: bár a vészhelyzet megszűnt, azért a vírus, amely világszinten 6,9 millió áldozatot szedett, továbbra is fenyegetést jelent. Miután Magyarországon hetek óta már csak szórványos, egyedi koronavírus-fertőzéseket diagnosztizálnak, a fertőzöttek számáról szóló heti adatközlés is megszűnt.

Borítókép: Orvos és ápolók beteget látnak el a Jósa András Oktatókórház Covid-intenzív osztályán Nyíregyházán (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.