Leszakad az ég, estére ideér az ítéletidő

Kedden sem hagy alább az eső az előrejelzés szerint.

Magyar Nemzet
Forrás: MET, MTI2023. 07. 24. 12:28
null
Soltvadkert, 2020. augusztus 4. Gépjármû közlekedik heves záporban Soltvadkerten 2020. augusztus 4-én. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) erre és a következõ napra nagyobb mennyiségû csapadékra figyelmeztetett több megyében is. A felhõszakadás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megyében másodfokú, míg Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Veszprém és Zala megyében elsõfokú a veszélyjelzés. MTI/Ujvári Sándor Fotó: Ujvári Sándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Késő délutántól, kora estétől egy közeledő hidegfront közvetlen előterében és mentén északnyugat felől nagyobb számban számíthatunk zivatarokra, heves zivatarokra. A zivatartevékenység éjszaka sem hagy alább. Kiemelten az ország északi felén, harmadán alkalmasak a feltételek a zivatarok rendszerbe szerveződésére is, amelyeket már 

hétfőn is erősen viharos, károkozó szélrohamok, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérhet.

Kedden napközben még nagyobb területen várható nyugatról kelet felé mozgó zivatarok, heves zivatarok kialakulása. Mindemellett nagy eséllyel a zivatarok rendszerbe is szerveződnek. Erre főként az ország délkeleti felén és északkeleten számíthatunk, ezeken a területeken 

a piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok kialakulására is nagy esély van. 

A heves zivatarokat erősen viharos, károkozó szélrohamok, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérik. A zivatarok fokozatosan kelet felé tartanak, és éjszakára sem szűnik meg a zivatartevékenység – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hozzátették: a piros fokozatot elérő zivatarok, zivatarrendszerek térbeli és időbeli lefolyásában még nagy a bizonytalanság.

Egyelőre piros fokozatú figyelmeztetés van érvényben keddre Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyék területére. Zivatarok kialakulásának veszélye miatt Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, hogy 

  • ahol erős szél várható, a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket vigyék fedett helyre.
  • Ahol felhőszakadás várható, áramtalanítsák a pincéket és vigyék magasabbra azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet.
  • Ha jégeső várható, az autókat pokróccal vagy gumiszőnyeggel védhetik a tulajdonosok.
  • Lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alatt.
  • Ha valakit autóvezetés közben ér el a vihar, lassítson, vagy lehetőség szerint álljon meg, amíg a heves zivatar elvonul.

Azt kérik, ha valaki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.