Őrizetbe vették kórházi ellátása után a július elsejei Árpád hídi halálos baleset okozóját, aki vallomásában elismerte felelősségét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken Budapesten. Balogh Ádám elmondta, hogy a Teve utcai közlekedési lámpa zöldre váltásakor két autó szabálytalanul indulva száguldott az Árpád híd felé, azonban a spontán versenyben hárman vettek részt, egy Mercedes és két BMW.
Újabb részletek derültek ki az Árpád hídon történt balesetről, megszólalt a rendőrség
Őrizetbe vették a baleset okozóját.
A Mercedes vezetője az Árpád hídi felüljáró után intenzív gyorsításba kezdett, a Népfürdő utca magasságában jobbra csúszott, amit igyekezett balra kormányozással korrigálni, de ennek ellenére is a szalagkorlátnak ütközött, amelyet át is szakított, így az éppen arra közlekedő 26 éves biciklist elgázolta, aki a kórházba szállítása után meghalt.
„A baleset erejét mutatja, hogy miután a Mercedes nekiütközött a szalagkorlátnak, a tetejére borult és a tetején továbbpörögve hetven méter csúszott a Flórián tér irányába. Az elsőként érkező BMW még intenzív fékezéssel el tudta kerülni a további balesetet, azonban a másodikként érkező BMW már nem tudott megállni. Belerohant a Mercedesbe, így mind a BMW, mind a Mercedes sofőrje súlyos sérülést szenvedett – részletezte a közlekedésrendészeti főosztály vezetője.
Balogh Ádám kiemelte, hogy a baleset elkerülhető lett volna, és az a közlekedésbiztonság két súlyos kockázatára vezethető vissza: a versenyzésre és a sebességtúllépésre.
A igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint a balesetet okozó autó a sodródást megelőzően legalább óránkénti 137 kilométeres sebességgel száguldott és azt is megállapították, hogy az autó menetstabilizáló rendszere ki volt kapcsolva. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy az autó 33 éves vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.
További Belföld híreink
Borítókép: A baleset (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEz gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Jogi következményekkel járhat a Külügyminisztériumtól kiszivárogtatott jelentés.
Orbán Ráhel elárulta, melyik ikonikus budapesti szállodát fogják következőnek felújítani
A miniszterelnök lányának célja, hogy 15 éves tapasztalata segítségével minél több helyre eljuttassa a magyar kultúra jó hírét.
Második világháborús repesz-romboló gránátot találtak egy autókereskedés hátsó udvarában
Árokásás közben találtak rá a veszélyes gránátra.
Közel tíz kilométeres a torlódás az M5-ösön
Javaslott elkerülni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: Ez a csacsi mindent hall!
„A háborúpárti baloldaliak egy része olyan gyűlöletbeszédet alkalmaz, amely a fizikai erőszak valószínűségét is megnövelheti”
Áll az egész autópálya Budapestről kifelé, sokan menekülnek a pihenőn keresztül
Költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV a szerencsi önkormányzatnál
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Döntött a FIFA: kiderült, hol rendezik a 2027-es női focivébét
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Elszabadul a pokol
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEz gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Jogi következményekkel járhat a Külügyminisztériumtól kiszivárogtatott jelentés.
Orbán Ráhel elárulta, melyik ikonikus budapesti szállodát fogják következőnek felújítani
A miniszterelnök lányának célja, hogy 15 éves tapasztalata segítségével minél több helyre eljuttassa a magyar kultúra jó hírét.
Második világháborús repesz-romboló gránátot találtak egy autókereskedés hátsó udvarában
Árokásás közben találtak rá a veszélyes gránátra.
Közel tíz kilométeres a torlódás az M5-ösön
Javaslott elkerülni.