Szerelmi dráma miatt fenyegetőzött, hogy bombát robbant egy budai plázában

Vádat emelt a XI. és XXII. Kerületi Ügyészség azzal a harminckilenc éves férfival szemben, aki tavaly júniusban a segélyhívó számon azt a valótlan bejelentést tette, hogy az egyik újbudai bevásárlóközpontban bombát helyezett el, ami negyedórán belül robbanni fog.

Magyar Nemzet
Forrás: Ügyészség2023. 08. 21. 12:05
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádirat szerint a vádlott 2022. június 7-én este a Keleti pályaudvarnál lévő egyik nyilvános telefonfülkéből tárcsázta a segélyhívó számot, amelyen azt a valótlan bejelentést tette, hogy 

bombát helyezett el egy XI. kerületi plázában, ami tizenöt perc múlva robbanni fog. 

A vádlott bejelentése alapján az újbudai bevásárlóközpont teljes épületét kiürítették, az üzleteknek aznapra be kellett zárniuk, a tűzszerészek pedig a teljes épületet átvizsgálták. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a fenyegetésre több mint ezerötszáz embernek kellett elhagynia az épületet.

Mindezekre tekintettel, XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, és arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.

A fenyegetés másnapján, azaz 2022 júniusában az elkövetőt az újbudai nyomozók közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe is vették.

A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, vallomásában pedig elmondta, hogy barátnője, akivel korábban összeveszett, a kérdéses üzletközpontban dolgozik, és így akart bosszút állni rajta.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.