Már az adóhatóság is vizsgálja az OTP feljelentését Karácsony Gergelyék mozgalmának ügyében – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, a dokumentum tartalmát a NAV a már folyamatban lévő nyomozásban elemzi. Az ügyben megkerestük az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészséget, tőlük is azt a választ kaptuk, hogy „az újabb feljelentést a nyomozó hatóság az úgynevezett tettazonosság elve alapján a korábban költségvetési csalás miatt indított bűnügyben kezeli”. A tettazonosság ebben az esetben leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a feljelentés szerinti cselekmény lényegében ugyanaz, ami miatt már nyomoznak.
Egyre nagyobb bajban Karácsonyék: a NAV már az OTP feljelentése alapján is nyomoz
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a már korábban – költségvetési csalás miatt – elrendelt nyomozásában vizsgálja az OTP-nek azt a feljelentését, amit a bank a 99 Mozgalom ügyében tett – tudta meg a Magyar Nemzet. A hitelintézet a Karácsony Gergely vezette szervezet számlájára érkezett, félmilliárd forintot is meghaladó, zömében külföldi pénzekkel összefüggésben fordult a hatósághoz. A bank szerint ugyanis azok eredete nem tisztázott.
Hónapok óta vizsgálódik a NAV
Ahogy arról szerdán beszámoltunk, lapunk birtokába került az a feljelentés, amelyet az OTP Bank Nyrt. tett ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása miatt, a 99 Mozgalom ügyében.
Emlékezetes, a Karácsony Gergely kampánycéljaira létrehozott, azt finanszírozó egyesület már korábban a hatóságok látókörébe került. A Magyar Nemzet júliusban cikkezett arról, hogy a NAV költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Csütörtök reggel azt is megírtuk, hogy
az eljárásban a pénzmosás gyanúját is vizsgálják.
Mindezt megelőzte egy titkosszolgálati jelentés: a Nemzeti Információs Központ által az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága számára a tavalyi választások külföldi befolyásolásáról készített, idén júniusi összefoglaló anyag szerint a 99 Mozgalom számlájára egyetlen befizetőként Karácsony párttársa, Perjés Gábor volt azonosítható. A jelentés is megerősítette, hogy a pénzek több mint négyötöde külföldi pénznemben, euróban és fontban érkezett a 99 Mozgalomhoz.
Visszatérve a feljelentéshez, abból kiderül, hogy Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett, a pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor pedig többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adománygyűjtő ládák felnyitásáról szóltak.
További Belföld híreink
Mikroadományok, hát persze…
A főpolgármester a kirobbant botrány után azzal érvelt, hogy mikroadományokból jött össze a rendkívüli bevétel, amit „kis ládikákban” gyűjtöttek. Karácsony később már „nagy ládikákról” beszélt.
A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, amely tételesen cáfolja Karácsonyék magyarázkodását. A vizsgálat során ugyanis rendkívül súlyos megállapításokra jutottak.
Például, hogy „az adománygyűjtés alapvetően külföldön élő magyar személyektől történik egy kb. 30×30×30 centiméteres nagyságú adománygyűjtő ládába”.
Ezekbe Perjésék állítása szerint két-háromezer bankjegyet, egy esetben pedig 3 811 bankjegyet préseltek be. Csakhogy a feljelentés szerint „a ládába a tetején található résen keresztül bankjegycsomagok nem helyezhetők el, ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a behozott bankjegyek többsége – elsősorban az euróbankjegyek – újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak (mintha a nyomdából kikerülve nem használták volna azokat).”
A feljelentés döntő megállapítása pedig így hangzik:
„álláspontunk szerint a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését”.
Azaz, a dokumentum szerint az adománygyűjtő ládák története hazugság, ugyanis a – döntő többségükben 50 és 100 eurós címletű – bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek.
Bajnaiékig érnek a botrány szálai
Fontos azt is megjegyezni, hogy a feljelentés szerint „a befizetések rendre megegyeztek a közvetlenül a befizetést követően az egyesület egyik kiemelt partnere (a Bajnai-féle DatAdat-csoportról lehet szó) részére történő átutalások összegével”.
Beadványában a bank azt is leírta: felmerül annak a gyanúja, hogy a hozzájuk beküldött jegyzőkönyvek tartalma nem felel meg a valóságnak, ezzel megtévesztették az OTP-t, a befizetett összegek valódi forrását pedig hitelt érdemlően nem igazolták.
Borítókép: Illusztráció. Pikó András, Józsefváros polgármestere, Karácsony Gergely fõpolgármester és Balogh Olivér, a Corvin Palace egyik tulajdonosa (balról jobbra) felújított budapesti Corvin Áruház leleplezésén 2023. június 6-án. Az épületben augusztus végén nyílik meg a Corvin Palace (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMásodik világháborús repesz-romboló gránátot találtak egy autókereskedés hátsó udvarában
Árokásás közben találtak rá a veszélyes gránátra.
Közel tíz kilométeres a torlódás az M5-ösön
Javaslott elkerülni.
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
A férfit több mint százmillió forinttal károsították meg.
Szentkirályi Alexandra egy játék autóval mutatta be, miért kell leváltani Karácsony Gergelyt
A Fidesz–KDNP főpolgármester- jelöltje szerint Karácsony Gergely szeret játszadozni a közlekedőkkel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szorul a hurok Karácsony nyaka körül
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Elszabadul a pokol
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMásodik világháborús repesz-romboló gránátot találtak egy autókereskedés hátsó udvarában
Árokásás közben találtak rá a veszélyes gránátra.
Közel tíz kilométeres a torlódás az M5-ösön
Javaslott elkerülni.
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
A férfit több mint százmillió forinttal károsították meg.
Szentkirályi Alexandra egy játék autóval mutatta be, miért kell leváltani Karácsony Gergelyt
A Fidesz–KDNP főpolgármester- jelöltje szerint Karácsony Gergely szeret játszadozni a közlekedőkkel.