Áldatlan állapotok a fővárosi temetőkben

Mindennapossá váltak a lopások és a rongálások, amik ellen a fenntartó semmit nem tesz.

Forrás: Metropol2023. 11. 03. 7:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A budapesti temetőkbe kilátogató hozzátartozók közül többen szétverve találták a sírt, sokan panaszkodnak lopásra, vandalizmusra és nehezményezik, hogy a temetők fenntartója nem foglalkozik mindezzel. Különösen a kisebb, kevésbé szem előtt lévő sírkertekben vannak áldatlan állapotok – számolt be róla a Metropol. Mint írták, a sírok biztonságát vandálok mellett a fakidőlések is veszélyeztetik.

Noha a törvény szerint a zöldfelület fenntartása a Budapesti Temetkezési Intézet feladata lenne, a Mártha Imre által vezetett BKM alá tartozó temetőfenntartó nem tesz eleget törvényi kötelezettségeinek

– hangsúlyozta a portál.

Jelezték, hogy a szeretteik nyughelyét gondozó hozzátartozók elképesztő állapotokról számoltak be. Szerintük a lopások mindennapossá váltak, de a fenntartó semmilyen hathatós intézkedést nem tesz ez ellen.

Egészen égbekiáltó vandalizmus nyomai is láthatók a temetőkben. A sírok egy részénél ugyanis le voltak borogatva a márvány és beton fejfák. Az akár több mázsás kőtömböket valószínűleg nem a szél döntötte el úgy, hogy az sok helyen még a sírok fedlapját is betörte. Az egyik helyen a két egymás melletti, lerombolt fejfa melletti síron még a keresztet is megfordították! Ez utalhat arra, hogy sátánista indíttatásból gyalázták meg a budapesti temetkezési helyeket.

A temető a jogszabály szerint egy zöldfelületi jellegű, különleges rendeltetésű terület, ami kegyeleti célokat szolgál. A törvény ezen területek tulajdonosát, illetve fenntartóját kötelezi arra, hogy őrizze a temetők kegyeleti méltóságát. Erre a Budapesti Temetkezési Intézeten belül egy különálló vállalatbiztonsági csoport is létesült, amely folyamatosan tájékoztatja – a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint – a vezérigazgatót a temetők biztonsági helyzetéről. Azonban semmilyen lényegi intézkedés nem történik, hogy a végtisztességet biztosítsák a fővárosi köztemetőkben. 

A rendőrségi statisztika megmutatja, hogy az esetek szinte egyáltalán nem jutnak el a nyomozó hatósághoz. A pesterzsébeti temető kapcsán, ahol a legtöbb ledöntött sírt találták – a rendőrség adatai szerint – az elmúlt három évben egyetlen rongálással kapcsolatos esetet sem regisztráltak.

Mint a Metropol kiemelte, a korábbi városvezetés komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a temetőket megfelelő kamerarendszer védje, ami nagyban segíthetné a rendőrség felderítő munkáját. Ezt jelentésében az állampolgári jogok biztosa is támogatta. Azonban mostanra szinte teljesen elhalt ez a kezdeményezés, így a sírok egyetlen fővárosi köztemetőben sincsenek biztonságban. De nemcsak a kamerahiány az oka a jogellenes cselekmények elharapózásának.

Egy nevét nem vállaló temetői vagyonőr elmondta, hogy ketten vannak az egész temetőre. Véleménye szerint kamerákra lenne szükség parcellánként az emberhiány ellensúlyozására. 

Mikor a portál arról érdeklődött, hogy miért nem alkalmaznak több embert, csak annyit mondott, hogy erről kérdezzék meg a főpolgármestert. 

A temetőkben tapasztalt borzasztó állapotok miatt többször is megkeresték a BTI-t, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ a kérdéseikre.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Metropol)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.