Piacra dobták a kommunista külügyminiszter egykori Mercedesét

1970 és 1974 között teljesített szolgálatot az MSZMP flottájában.

2023. 11. 08. 13:21
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Népköztársaság külügyminiszterének, Péter Jánosnak szolgálati Mercedese került az Oldtimer Automobil Kft kínálatába.  Az 1968-as gyártású (W114 230/6) típusú Mercedes 1970 és 1974 között teljesített szolgálatot az MSZMP KB flottájában, a külügyminisztérium szolgálati autójaként, majd 1974-től magánkézbe került.

Azonfelül, hogy a hetvenes évek Magyarországának útjain ritkának számító típus volt a Mercedes, ez a példány számos megkülönböztető extrát is kapott kormányzati autóként. A hathengeres, dupla karburátoros, 2300 köbcentis motor mellett az autót fekete fényezéssel, bordó szövetbelsővel, króm lökhárítókkal és ablakkeretekkel szerelték fel, az autórádiójának pedig külön állítható hátsó hangszórói is vannak.

Péter János: református püspökből külügyminiszter – a Kádár-korszakban 

Az autó tulajdonosa, a már említett Péter János református lelkész volt, aki 1961-től 1973-ig töltötte be Magyarország külügyminiszteri hivatalát, azt megelőzően a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke volt 1949-től 1956-ig. Az 1956-os forradalom idején, október 31-én lemondott püspöki méltóságáról. 1961-től az MSZMP tagja, a Központi Bizottságban 1966. december 3. és 1988. május 22. között volt tag – olvasható a Wikipédia oldalán. 

Külügyminiszteri hivatali ideje alatt került sor az Amerikai Egyesült Államokkal 1956 után alacsony szinten befagyott diplomáciai kapcsolatok rendezésére 1968–69-ben.

Péter János, A. A. Gromiko, Losonczi Pál, A. N. Koszigin, Kádár János, L. I. Brezsnyev, Fock Jenő. Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

A vietnámi háború idején közvetítőként keresett kapcsolatot az Egyesült Államok vezető képviselőivel a béke megteremtése érdekében, de fokozatosan kiderült, hogy kezdeményezése nem rendelkezett megfelelő támogatással Vietnám és szövetségesei részéről, hanem – a korszakban meglehetősen szokatlan módon – tulajdonképpen egyéni kezdeményezése volt, ami így kudarcra volt ítélve. Erről végül Radványi János, az 1967-ben átállt amerikai magyar nagykövet tájékoztatta az Egyesült Államok illetékeseit. Péter János megfogalmazott egy dunai konföderációs tervet is, ami kiváltotta a Szovjetunió ellenérzéseit. Ezek a lépései hozzájárultak a külügyminiszteri székből történt későbbi eltávolításához.

 

Borítókép: Péter János egykori Mercedese (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.