Kilopták a karácsonyi ajándékokat egy autóból

A két tolvajt még aznap elfogta a rendőrség.

2023. 12. 28. 15:16
Karácsonyi ajándékokat loptak a kocsikból
Forrás: Police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három bejelentés is érkezett a vármegyei rendőrségre december 21-én: a hajnali órákban Bősárkányon, illetve Maglócán, az utcán parkoló gépjárművekből ismeretlenek különböző értékeket, nagyrészt karácsonyi ajándéknak szánt dolgokat loptak el – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és a nyomozók rövid időn belül azonosították a két tolvajt, akiket még aznap késő délután a Komárom-Esztergom vármegyei járőrök közreműködésével elfogtak Mocsa községben. Az elkövetők lakóhelyén a rendőrök kutatást végeztek, ahonnan lopott műszaki eszközök, édességek, szeszes italok és egyéb értékek kerültek elő.

A 41 és 27 éves mocsai férfiakat a rendőrség üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Az elkövetők tettüket elismerték, és mint mondták, nagyon megbánták.

Csornai rendőrök az egyik sértettnek az ellopott karácsonyi ajándékait még az ünnep előtt visszaadták,

így a meglepetés a fa alá kerülhetett.

Borítókép: A visszaadott ajándékok (Fotó: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.