Egy békésnek tűnő májusi reggelen történt, hogy egy férfi egy távolsági autóbuszon utazott, és egy debreceni megállónál le akart szállni, de azt későn jelezte. Bár a sofőr megállt, megkérte a férfit, hogy legközelebb időben jelezze a leszállási szándékát.
Leköpte a buszsofőrt, majd hozzávágta a szemetes tetejét is, mert szerinte későn állt meg
Börtönbe is küldhetik.
A vádlott ettől ideges lett, szidni kezdte a sofőrt, és arcon köpte. Miközben lefelé ment a lépcsőn, tovább szidta a férfit, majd visszalépett egy lépcsőfokot, és
levette a buszon található műanyag szemetes tetejét, amit a vezetőhöz dobott.
A fedél a sértett arcát és orrát találta el, amitől a vezetőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, de nem kérte, hogy a férfit könnyű testi sértés miatt is felelősségre vonják.
További Belföld híreink
A vonatkozó szabályok alapján az autóbusz vezetője közfeladatot ellátó személynek minősül – írja az ügyészség. Az elkövető elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Debreceni Járási Ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság a törvényi feltételek fennállása esetén a vádlottat két év börtönbüntetésre ítélje és két évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/ANP/Olaf Kraak)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEz gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Jogi következményekkel járhat a Külügyminisztériumtól kiszivárogtatott jelentés.
Orbán Ráhel elárulta, melyik ikonikus budapesti szállodát fogják következőnek felújítani
A miniszterelnök lányának célja, hogy 15 éves tapasztalata segítségével minél több helyre eljuttassa a magyar kultúra jó hírét.
Második világháborús repesz-romboló gránátot találtak egy autókereskedés hátsó udvarában
Árokásás közben találtak rá a veszélyes gránátra.
Közel tíz kilométeres a torlódás az M5-ösön
Javaslott elkerülni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
II. Erzsébet kedvenc unokája nem Vilmos és nem is Harry volt
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
„Én vendégmunkásnak hívom az ilyen szakembereket” – Kuznyecov Sztankovics távozásáról
Megőrültek a svédek is
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Elszabadul a pokol
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk