Egy nap alatt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök a ráckeresztúri gázolót, aki szándékosan hajtott az utcán tartózkodók közé. Nem sokon múlt, hogy életet követeljen a bűntett – írja a rendőrségi portál.
Szándékosan a tömegbe hajtott az autójával egy férfi Ráckeresztúron
Nem mindenkinek sikerült elugrania a jármű elől.
Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt indult nyomozás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon egy 37 éves ráckeresztúri lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi december 20-án délután Ráckeresztúron, a Csokonai Mihály utcában egy családi vitát követően autóba pattant, majd az utcán csoportosulók közé hajtott.
Néhányan el tudtak ugrani a nagy sebességgel érkező jármű elől, azonban a sofőr édesapjának nem sikerült, és áthajtott a lábán.
Ezt követően a gázoló ismeretlen helyre távozott anélkül, hogy meggyőződött volna az okozott sérülésről. A Fejér vármegyei nyomozók elfogatóparancsot adtak ki ellene, amely alapján már a következő nap kattant a bilincs az ámokfutó csuklóján.
A nyomozók M. Zoltánt őrizetbe vették és kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKigyulladt egy családi ház a XV. kerületben + videó
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
Embertelen állapotok uralkodnak a Duna-parton
A területre sokan már félnek lejárni.
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó és videó
A hatalmas vízi járművön komoly sérülések láthatók.
Több mint félezer településen marad el a nemzetiségi választás
A Nemzeti Választási Iroda reggeli adatai szerint csak 2150 helyen lehet nemzetiségi önkormányzatot választani.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak a legújabb részletek a halálos hajóbalesetről - videó
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Micsoda hosszú hétvége: erre a napra 19 vármegyére adtak ki riasztást!
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Ágyúval lőnek Budapesten, a lövések hangja messzire elhallatszik majd! Ez az oka! – Video
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Meztelenül mutogatja magát a BL-győztes focista szeximádó barátnője - galéria
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKigyulladt egy családi ház a XV. kerületben + videó
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
Embertelen állapotok uralkodnak a Duna-parton
A területre sokan már félnek lejárni.
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó és videó
A hatalmas vízi járművön komoly sérülések láthatók.
Több mint félezer településen marad el a nemzetiségi választás
A Nemzeti Választási Iroda reggeli adatai szerint csak 2150 helyen lehet nemzetiségi önkormányzatot választani.