Továbbra is keresi a rendőrség a hétfő esti, budapesti tömegbaleset okozóját – ez derült ki a főváros IV. kerületi vezetőjének közleményéből. Déri Tibor kedd reggel a közösségi oldalán posztolt az esetről, amelyre a Világgazdaság bukkant rá, a bejegyzésében a tragédia néhány részletéről is tájékoztatott.
Megszólalt a polgármester az újpesti tömegbaleset ügyében, hajtóvadászatot indítottak a vétkes sofőr ellen
Részletesen elmondta, mi történt.
Egy újpesti családapa vesztette életét, a mellette ülő 14 éves kislánya túlélte az ütközést – részletezte, és hozzáfűzte, hogy a vétlen fél szenved, miközben a vétkes derék módon elmenekül.
A polgármester kiemelte, utóbbit még mindig keresi a rendőrség.
A baleset a főváros IV. kerületében, a Rózsa utca és a Görgey Artúr utcai kereszteződésének közelében történt hétfőn, nem sokkal este nyolc óra előtt.
A portál emlékeztet, Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi fideszes polgármestere korábban a közösségi médiában arról számolt be, hogy négy személygépkocsi ütközött össze, buszos fórumokon viszont arról írtak, hogy az arra közlekedő 20E járat is részese volt a tömegbalesetnek. A vétlen sofőr sérülései következtében életét vesztette. A balesetet okozó sofőr elmenekült a helyszínről, úgy tudni, ő is megsérült, a rendőrség azóta nagy erőkkel keresi.
További Belföld híreink
Borítókép: az újpesti baleset (Forrás: Facebook/Wintermantel Zsolt)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezCsíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Most különösen fontos, hogy a békéért imádkozzunk.
Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét
A férfi autójában fegyvert találtak.
Több száz fáklyából rakják ki Nagy-Magyarországot a nemzeti összetartozás napján Siklóson
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Jobbik minden erőforrásával támogatja Magyar Péter kampányát
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Emilia-romagnai Nagydíj, 3. szabadedzés
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Címoldalról ajánljuk