Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán egy állampolgár arra lett figyelmes, hogy egy BMW sofőrje rendhagyó módon kék-piros megkülönböztető jelzést használva száguldozik – adta hírül a rendőrségi portál.
Rendőrségi fényjelzéssel törte magának a BMW-s az utat az M1-esen
Nem gátlásoskodott.
Ahogy beszámolnak róla, január 25-én reggel kaptak a bejelentést arról, hogy egy BMW személygépkocsi vezetője az M1-es sztrádán, Tatabánya környékén megkülönböztető fényjelzést használ, ha az előtte haladó nem tér le a külső forgalmi sávba. Aztán a rendőröknek sikerült útközben megtalálni a sofőrt, meg is állították. Az egyenruhások kérdőre vonták a 44 éves sofőrt a műszerfalon a szélvédőhöz gumitappancsokkal rögzített eszköz miatt, mire a járművezető azt mondta, hogy az sárga, villogó fényt kibocsátó figyelmeztető jelzés, amely nem működik, nincs áramforráshoz csatlakoztatva.
További Belföld híreink
A rendőrök megállapították, hogy a kapcsolóból a vezetéket kiszakították, továbbá az LED-lámpa piros-kék villanó fény kibocsátására alkalmas. Ráadásul a jármű átvizsgálása során kiderült, hogy a gépkocsi jobb oldali, hátsó lámpabúrája eltörött, és szakszerűtlenül ragasztották meg, illetve a rendszámtábla is olyan koszos volt, hogy a karaktereket nem lehetett leolvasni róla.
A gyáli férfival szemben az autópályás rendőrök háromrendbeli szabálysértés miatt tettek feljelentést.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: A bőrünkre megy a játék - videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
Magyar Péter kiakadt, hogy felkerült egy választási plakátra, Menczer Tamás válaszolt neki
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A Paks két tizenegyest is kihagyott, mégis nyert a Kisvárda ellen, és ezüstérmes!
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk