Egy orvossal bővült a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) indult költségvetési csalási ügyekben a gyanúsítottak köre.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatos eljárás 2022 novemberében indult a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a KR NNI-nél. A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás azóta országos méretűvé nőtt. Így folynak büntetőeljárások több vármegyében is, köztük Baranyában, Csongrád-Csanádban, Győr-Moson-Sopronban és Hajdú-Biharban. Az ott létrehozott nyomozócsoportok a KR NNI-nél folyó eljárásokkal párhuzamosan gazdasági társaságonként vizsgálják a költségvetést károsító bűncselekményeket az NVSZ aktív közreműködésével – részletezi a rendőrségi portál.
A KR NNI egy Csongrád-Csanád vármegyei cég ügyében vizsgálódik, amely gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A nyomozás adatai szerint a kft. ügyvezetője
a vállalkozását felhasználva egy olyan, anyagi függőségen alapuló, többszintes hálózatot működtetett, aminek az volt a célja, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni a NEAK-tól.
Az NNI Bűnügyi Szolgálat Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztálya és a KR munkatársai január 31-én Algyőn, az üggyel kapcsolatba hozható újabb ortopéd orvosnál tartottak kutatást, ahol informatikai eszközökből nyert elektronikus adatokat, valamint mobiltelefont foglaltak le. A gyanú szerint a 38 éves férfi többségében idősekről, fogyatékkal élőkről gondoskodó otthonok lakóinak szervezett rendeléseken egészségügyi állapotuktól függetlenül közel hatszáz gyógyászati segédeszközt – köztük kerekesszéket, gerincortézist, gyógycipőt – írt fel.
A termékek után a gyártó cég több mint 19 millió forintot igényelt vissza.
A most elfogott férfit a rendőrök bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, személyes adattal visszaéléssel, hamis magánokirat felhasználásával és közfeladati helyzettel visszaéléssel gyanúsították meg. Jelenleg szabadlábon védekezik.
Hozzáfűzik, a „cipős akták” hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. A most elfogott férfival együtt az ügycsoportnak mára 56 gyanúsítottja van: 23 orvos, 18 cégvezető, tíz alkalmazott és öt orvosi asszisztens. Jelenleg négyen vannak letartóztatásban, négyen bűnügyi felügyelet alatt, míg a többiek szabadlábon védekeznek.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBencsik András: Ha valamikor, akkor most aztán valóban ki kell mennünk az utcára
A Demokrata főszerkesztője elmondta: eddig úgy vette észre, hogy a békemenetek legfőbb ereje abban volt, hogy a sokaság valami hihetetlen erőt tud sugározni.
Magyar Péter fenyegetőzik: Nem leszünk békések a Hősök terén! + videó
Az utcán és a közösségi médiában is egyre erőszakosabbak a baloldal új messiásának hívei, a rendezvényeiken nem ritka az újságírók elleni lincshangulat.
Itt van Karácsony Gergely legkifejezőbb válasza a budapestiek panaszaira
Valaki indított egy TikTok-csatornát, ahol Karácsony Gergely minden észrevételre annyit válaszol csak: Sz…rok rá!
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Jogi következményekkel járhat a Külügyminisztériumtól kiszivárogtatott jelentés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter letagadta, hogy új anyósa-gazdasági vezetője négy évig börtönben ült - videó
Családi feszültséget generáltak az oroszok Sztankovics miatt
Végre szuper hírt kapott Michael Schumacher családja
Lövöldözés Svédországban, életveszélyben a sérült + videó
Elesett a főváros, borzalmas baleset történt
Az oroszok váratlan helyen leltek irdatlan nagy olajmezőkre, és még ebből is baj lehet
Elszabadul a pokol
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
Címoldalról ajánljuk