Ellopták a mentőkocsit Makón, raliztak vele egyet, tönkretették, aztán visszavitték

Már nyomoznak is ellenük.

Forrás: Police2024. 02. 07. 16:19
Police,Lights,At,Night,In,The,City, rendőrautó, rendőr, villogó
illusztráció Fotó: Shutterstock
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A makói rendőrök elfogták azt a párost, akik jogtalanul használtak és megrongáltak egy betegszállító gépjárművet Makón – írja a rendőrségi portál.

Egy belvárosi parkolóból január 5-e és 7-e között két férfi elvitt egy betegszállító gépjárművet, majd miután megrongálták, ugyanoda visszavitték. Kiderült, hogy a járművel egy parkban korlátnak hajtottak. A rendőrök a nyomozás során azonosítottak egy 31 éves makói és egy 42 éves kiszombori lakost, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. 

A férfiakat az előállításukat követően a Makói Rendőrkapitányságon hallgatták ki. Vallomásukban mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.

Jármű önkényes elvételének bűntette miatt folyik ellenük eljárás.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.