Varju László és Fekete-Győr András tudatos tettét egyértelmű ítélet követte

A bíróság nemcsak testi sértés, hanem garázdaság és választási csalás miatt is elítélte, mégis Varju Lászlót most áldozatként próbálják a baloldalon bemutatni, ami jól szimbolizálja azt a tényt, hogy a baloldalon a bűnöknek sincs következménye – mondta el Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Varju László és Fekete-Győr András esetén nemcsak világos ítélet született, hanem azt is tudjuk, hogy a két személy, amit tett, azt tudatosan tette, így ebben a helyzetben az lenne a minimum, hogy távoznak a közéletből.

Forrás: Origo2024. 02. 24. 10:37
Vadai Ágnes; Varju László; Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2014. december 23. Hátul Varju László, Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes, független képviselõk (b-j) az Országgyûlés plenáris ülésén 2014. december 23-án. A kormánypárti képviselõk távolmaradása miatt határozatképtelen volt az Országgyûlés, így a Ház nem tudta elfogadni az ellenzék által az útdíj ügyében kezdeményezett rendkívüli ülés napirendjét. MTI Fotó: Soós Lajos Fotó: Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön bűnösnek nyilvánították Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőjét testi sértés bűntettében is. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság többi döntését helyben hagyta. Varju László azt állította: semmilyen fajta bűncselekményt nem követett el, és az ítélethirdetés után azt mondta, hogy törvénysértő ítélet született.

Az Origó arról kérdezte Rotyis Bálintot, hogy miért nem vállalja a felelősséget a DK politikusa. Válaszában az elemző elmondta, hogy az olyan agresszív DK-s politikusok, mint Varju László, abban a hitben cselekednek, hogy a tetteiknek nincs és nem is lehet következménye. 

Amennyiben Varju László vállalná tetteinek következményeit, akkor el kellene fogadnia, hogy a törvények rá is vonatkoznak, erre viszont nem hajlandó

– emelte ki az elemző. Hozzátette: ezzel nincs egyedül, hisz Gyurcsány Ferenc és társai ezt az alternatív valóságképet hirdetik, és ebben hisznek.

A bíróság nemcsak testi sértés, hanem garázdaság és választási csalás miatt is elítélte, mégis Varju Lászlót most áldozatként próbálják a baloldalon bemutatni, ami jól szimbolizálja azt a tényt, hogy 

a baloldalon a bűnöknek sincs következménye.

– hangsúlyozta Rotyis Bálint.

Gyurcsány Ferenc megtámadta a bíróságot a Fekete-Győr András elleni ítélet kapcsán, plusz fenyegetőzött, nyíltan nyomást gyakorolt ügyészekre és bírókra, azt emlegetve, hogy „néhány nap múlva Varju László ellen ítélethirdetés lesz”.

Ezzel kapcsolatban azt kérdezték az elemzőtől, hogy mit mutat a magyar igazságszolgáltatás állapotáról, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi fenyegetőzése ellenére a bíróság ilyen döntést hozott az ügyben. Rotyis Bálint szerint ez azt jelenti, hogy a magyar igazságszolgáltatás kiállta a próbát, hisz a baloldali politikusok akarata ellenére a bíróság nem engedett a politikai nyomásgyakorlásnak, megőrizte függetlenségét. 

Ebben a helyzetben Brüsszelnek elismerően kellene nyilatkoznia a magyar igazságszolgáltatásról, és haladéktalanul el kellene ítélnie a magyar baloldalt az igazságszolgáltatás agresszív befolyásolási kísérlete miatt.

– mondta az elemző. Hozzátette: az eset arra is rávilágít, hogy a baloldal, ha hatalmon lenne, nemcsak szavakban, hanem akár kormányzati intézkedéssel és nyomásgyakorlással is vegzálta volna a magyar igazságszolgáltatást. Gyurcsány Ferenc viselkedésében pedig egyértelműen visszaköszön az a kommunista tempó, amely közel fél évszázadon keresztül megfosztotta a magyarokat a független igazságszolgáltatástól.

A baloldal vezére nem először fenyegette meg azokat, akik nem értenek vele egyet. Korábban durván megfenyegette Vidnyánszky Attilát, börtönbe zárta volna a kormány tagjait, de arra is volt példa, hogy egy emberrel üvöltözött az utcán.

Az Origó azt kérdezte ez ügyben Rotyis Bálinttól, hogy ezt nevezhetjük-e jellemző módszernek a baloldalon. Az elemző úgy véli, hogy 

a baloldal a rendszerváltozás után nemcsak pénzt és politikai befolyást, hanem gondolkodásmódot is átmentett.

Azt a fajta gondolkodásmódot, azt a fajta kivételes felsőbbrendűség-tudatot, azt a következménynélküliséget, amely a kommunista elitet a nép fölé emelte. Ebből következően az erőszakkal való fenyegetés nemcsak a politikai ellenfelek, hanem a bíróságok és a sajtó irányába is tetten érhető – mondta az elemző.

Magyarország jelenleg abban a szerencsés helyzetben van, hogy ez a fajta szélsőségesség, amit Gyurcsány Ferenc képvisel, ma nincs hatalmon, így a politikai ellenfeleknek, a bíráknak vagy a sajtó képviselőinek nem kell félniük attól, hogy bilincsben hurcolják el az embert – tette hozzá. 

Ezért a szabadságért viszont továbbra is küzdeni kell, hisz 

Brüsszel és az amerikai baloldal ezeket a szélsőséges baloldali erőket akarja hatalomra juttatni

– hangsúlyozta. Hozzátette: ahogy Lengyelországban, úgy nálunk is minden eszköz megengedetté válna a szélsőbaloldali erők kezében.

Rotyis Bálinttól azt is megkérdezték, hogy Gyurcsányék miért védenek bűnözőket. Az elemző szerint ez azért van, mert a bukott miniszterelnök környezetét egy szűk és rendkívül zárt csoport alkotja, akik már 2010 előtt is hűségesek voltak hozzá. Varju László azok közé tartozik, akik már régi harcostársai Gyurcsány Ferencnek, hiszen államtitkárként a Gyurcsány-kormányban szolgált. 

Ebben a zárt közegben nincs olyan ítélet, ami következményekkel járna,

tagjai még a legnyilvánvalóbb bűntettek esetén is megvédik egymást – mondta az elemző. Hozzátette: ha ez a csoport megszerezné a hatalmat Magyarországon, érinthetetlenek lennének a hatóságok és a bíróságok számára is.

Azzal kapcsolatban is megszólalt az elemző, hogy távoznia kell-e a közéletből Varju Lászlónak és Fekete-Győr Andrásnak: a két politikus esetében nemcsak világos ítélet született, hanem azt is tudjuk, hogy, amit tettek, azt tudatosan tették, 

így ebben a helyzetben az lenne a minimum, hogy távoznak a közéletből. 

– mondta el véleményét. Hozzátette: ehhez viszont az kellene, hogy a baloldalon a bűnöknek legyen következménye, de Gyurcsány Ferenc már 2006-ban „megtanította” a magyar társadalomnak, hogy erre nem kell számítani.

Rotyis Bálint a baloldal hitelességével kapcsolatban elmondta, hogy egy olyan politikai közösségtől, ahol nemcsak megtűrik az elítélteket, hanem védik, sőt még magasztalják is, nekik nem szabad hagyni, hogy erkölcsi és morális kioktatásban részesítsenek másokat. 

A magyarországi baloldal, mint sok más kérdésben is, hitelesség nélkül próbál erkölcsről, tisztességről és morálról papolni

– hangsúlyozta az elemző. Hozzátette: Ez alól pedig egyik baloldali párt sem kivétel, mert mindannyian együttműködnek a mai napig azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki ahelyett, hogy 2006-ban lemondott volna a kiszivárgott beszéde után, a tüntetőket gumilövedékekkel és lovasrohammal próbálta elhallgattatni.

A nemzeti oldalnak a saját morális iránytűjére kell hallgatnia, ha kell, akkor vállalnia kell a felelősséget az elkövetett hibákért, de a baloldaltól a morális kioktatást el kell utasítani – mondta el Rotyis Bálint.

Borítókép: Varju László és Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Soós Lajos)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.