„Sem fél évvel, sem három nappal korábban nem értesítette senki arról Völner Pált, hogy nyomozás és titkos megfigyelés zajlik ellene” – nyilatkozta a 24.hu-nak Völner Pál ügyvédje, Papp Gábor, aki szerint ha a volt államtitkár erről tudomást szerzett volna, akkor ezt azonnal jelezte volna az Országgyűlés mentelmi bizottságának, hiszen egy parlamenti képviselő lehallgatását törvény tiltja a mentelmi joga miatt.
Völner Pál ügyvédje szerint Magyar Péter hangfelvételét nem lehet értelmezni
Az nem derül ki belőle, hogy mit nem hagyott abba a volt államtitkár, és az sem, hogy miről szóltak neki tavasszal.
„Ezt a büntetőügy tárgyalásán is szóvá tették már” – fűzte hozzá. Az ügyvédje arra is kitért, hogy Völner Pál semmilyen segítséget nem kapott, két és fél éve áll büntetőeljárás alatt. Továbbá a teljes vagyonát zárolták, és szerinte a védekezéshez való jogát is súlyosan korlátozták.
Túl hamar zárták le a nyomozást, nem ellenőrizték a védekezését, fontos tanúkat nem hallgattak meg, köztük Varga Juditot.
Majd leszögezte: szerinte a volt igazságügyi miniszter meghallgatása kulcsfontosságú, ugyanis tárcavezetőként egy olyan hivatali szervezetet vezetett, amelynek esetében neki tudnia kellett róla, ha valami törvénytelen történik.
Völner Pál ügyvédje hozzátette: Magyar Péter titokban rögzített hangfelvételét nem is lehet értelmezni, mert az nem derül ki belőle, hogy mit nem hagyott abba a volt államtitkár, és az sem, hogy miről szóltak neki tavasszal.
További Belföld híreink
Borítókép: Völner Pál (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Magyar Péter bosszúja
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
A Jobbik minden erőforrásával támogatja Magyar Péter kampányát
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVerőcei hajóbaleset: nagy erőkkel keresik az eltűnteket
A túlélés esélye gyakorlatilag minimálisra csökkent.
Ezt a trükköt még Rodolfo is megirigyelné Karácsonytól
A nagy gyurcsányista trükköt még senki nem tudta a főpolgármester után csinálni.
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
A Mária-kegyhely szúrja a közösségi oldal szemét.
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Kamion és személygépjármű ütközött, a határ felé igyekvőket leterelik az autópályáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a verőcei halálos hajóbalesetről - videó
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Óriási botrány a Next Top Model Hungaryben – Tomán Szabina páros lábbal szállt bele a műsor sztárjába: „Tényleg jól játszod a szereped…”
Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Bayer Zsolt felhívása + videó
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Őrült dráma után egyetlen meccs döntött az újabb magyar csapat olimpiai szerepléséről
A mentőcsapatok megtalálták az iráni elnök helikopterét
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Elhunyt az iráni elnök
Címoldalról ajánljuk