Kigyulladt a szauna hétfő délután egy balatonlellei, Mátyás király utcai épületben – adta hír a Sonline a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság tájékoztatása alapján.
Porig égett egy szauna a Balaton környékén
Füstfelhők lepték el Balatonlellét.
A lángok átterjedtek a lakóház tetőszerkezetére, a hozzáépített féltetős épületrészre és elértek egy másik telken lévő faházat is. A tüzet a balatonboglári önkormányzati tűzoltók kezdték el oltani, majd csatlakoztak a siófoki hivatásos és a látrányi önkéntes tűzoltók is.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElképesztő dolgokat mondott az autók kitiltásáról Karácsony embere, Szentkirályi reagált
„Hazudunk, hazudunk, főpolgármester úr?” – tette fel a kérdés a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
„Annyi szeretetet kapunk Magyar Pétertől, hogy ennyivel az ember már nem is tud mit kezdeni”
Menczer Tamás szerint utoljára ennyi szeretetet Vadai Ágnestől kapott.
Bencsik András: Ha valamikor, akkor most aztán valóban ki kell mennünk az utcára
A Demokrata főszerkesztője elmondta: eddig úgy vette észre, hogy a békemenetek legfőbb ereje abban volt, hogy a sokaság valami hihetetlen erőt tud sugározni.
Magyar Péter fenyegetőzik: Nem leszünk békések a Hősök terén! + videó
Az utcán és a közösségi médiában is egyre erőszakosabbak a baloldal új messiásának hívei, a rendezvényeiken nem ritka az újságírók elleni lincshangulat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter: Úgy élőzz, ne látszódjon, hogy kevesen vannak
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Itt vannak Soros publicisztikái, melyekben arról ír: kelet-európai élőerővel kell legyőzni Oroszországot
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
Megőrültek a svédek is
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Elszabadul a pokol
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Címoldalról ajánljuk