Egy 45-50 év körüli női holttestet találtak szombaton kora reggel Miskolcon, a Tiszai pályaudvar közelében lévő MÁV-területen, egy bokor tövében – írja a Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Hírportál. A nő ruházata alapján a megtalálók arra gondoltak, hogy hajléktalan lehetett, azonban a közelben lévő hajléktalanellátó központokból nem hiányzik egyetlen női ellátott sem.
Újabb részletek derültek ki a miskolci pályaudvarnál talált holttest ügyében
A nő emberölés áldozata lehetett.
A lap érdeklődésére a vármegyei rendőr-főkapitányságon megerősítették az esetet. Mint jelezték, a holttesten külsérelmi nyomok voltak, így azonnal megkezdték a munkát a rendőrök.
A nyomozók jelenleg is forró nyomon dolgoznak az emberölés gyanújával indult ügyben, adatokat gyűjtenek, tanúkat keresnek és hallgatnak ki.
A környéken dolgozók határozottan állították, hogy megerőszakolhatták, majd megkéselték az áldozatot. A helyszínen állításuk szerint vérnyomokat lehetett fellelni.
További Belföld híreink
Borítókép: Itt találták meg a holttestet (Forrás: BOON)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Aranynap-díj: ezekben a szállodákban biztosan nem fog csalódni
Tizenhatodik alkalommal adták át a legjobb hazai konferencia- és wellness-szállodák és rendezvényhelyszínek munkáját elismerő díjakat.
Több százezres tömeg imádkozik a Szűzanyához a békéért Csíksomlyón
Óriási az érdeklődés.
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
Az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Brutális leszámolás Pécs belvárosában, óriási erővel gázolt el két embert egy férfi - videó
Pressman végre hazament Amerikába, de még ott is csak a magyar kormány békepárti hozzállását kritizálta
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Lesz magyar mozdonygyár
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Póta Georgina az utolsó akadályon bukott el, de még maradt esélye Párizsra
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk