Védi majd a fiatalokat az új dohányárusítási rendszer

A kormány Gyulay Zsoltot kérte fel a dohánytörvény alapján felálló állami gazdasági társaság, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetésére.

BL
2012. 10. 16. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatásuk szerint a gazdasági társaságot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő hozza létre, feladata a 2013. július 1-jétől felálló, állami monopóliumba kerülő dohány-kiskereskedelmi rendszer működtetése lesz. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. alapításához, illetve működéséhez 450 millió forint forrás átcsoportosítását rendelte el a kormány határozata, amely múlt csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

A társaság szervezi a november 15-én kiírandó állami koncessziós pályázatokat, a cég köti majd a szerződéseket és végzi a koncessziós díjak begyűjtését is – közölte Lázár János, aki szerint a jelenlegi 43-44 ezer elárusítóhellyel szemben az új rendszerben bőven 10 ezer alá esik majd a dohányboltok száma. (A szeptemberben elfogadott törvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.)

Munkahelyek teremtése, fiatalkorúak védelme

Az államtitkár hangsúlyozta azt is: a dohány-kiskereskedelem, amely ma 500-600 milliárdos forgalmat bonyolít le, az új rendszerben döntő mértékben helyi, egyéni kisvállalkozásokhoz fog kerülni. Újraosztjuk ezt a piacot, és megpróbálunk hátrányos helyzetűeket, munkanélkülieket, csökkent munkaképességűeket és hazai családi vállalkozásokat lehetőséghez juttatni – fogalmazott.

Lázár János szerint az osztrák mintát követi a rendszer, amelynek elsődleges célja a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása. A politikus utalt arra is, hogy a magyar egészségügy százmilliárdos nagyságrendű tételt költ a dohányzás káros következményeire, ugyanakkor bizonyos megbetegedések esetén a gyógyítás kétséges, ezért a károkkal szemben kizárólag a megelőzés hatékony. Elhangzott: fontosnak tartották, hogy olyan embert találjanak, aki erre a feladatra eddigi pályafutása, sporteredményei, társadalmi elkötelezettsége alapján teljes mértékben alkalmas.

Gyulay Zsolt nemcsak a sportban, hanem az üzleti életben is ismert. Az olimpiai bajnok kajakos pályafutása végeztével a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben sportegészségügyi kérdésekkel foglalkozott. Volt sportszergyártó cég marketingigazgatója, az Újpest FC-t működtető Kft., valamint az OLLÉ Sportrendszer Kht. ügyvezető igazgatója is.

Gyulay Zsolt a sajtóbeszélgetésen megtisztelőnek nevezte a felkérést, és bejelentette, hogy a Hungaroring Sport Zrt. igazgatósági elnöki pozícióját megtartja, de az operatív vezetést a vezérigazgató-helyettes látja el a jövőben.
Hangsúlyozta: feladata lesz annak a csapatnak az összerakása, amely 60 napon belül elbírálja majd a közel 7000 pályázatot, dönt a 20 évre kiadott koncessziós szerződésekről. Nagyon kemény munka áll előttünk – fogalmazott.

Könnyebb lesz a 18 éven aluliak ellenőrzése

Gyulay Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az állam 2010-ben közel 440 milliárdot költött dohányzásból fakadó betegségek kezelésére, ugyanakkor az állam dohányzásból származó bevétele csak 360 milliárd forint volt, vagyis mínusz 80 milliárd forintos ez a szaldó.

Felhívta a figyelmet arra, hogy felmérések szerint 13-15 évesek 60 százaléka kipróbálta már a cigarettát, 28 százalékuk dohányzik is, a teljes lakosságnak pedig a 30 százaléka cigarettázik. Ugyanakkor hozzátette: nincs illúziójuk azzal kapcsolatban, hogy az új rendszerben a forgalom csökkenni fog, de – mint mondta – nem is az a cél, hogy, aki már függő, az ne jusson hozzá a cigarettához, hanem hogy a fiatalok nehezebben vehessenek dohányterméket. Úgy vélte, az új rendszerben könnyebben lehet majd ellenőrizni, hogy 18 év alattit kiszolgálnak-e a boltok. Nem utolsósorban – amint Lázár János hozzátette – a 20 éves koncessziós jogát kockáztatja majd, aki fiatalkorút szolgál ki.

Totó-lottó és újság is lehet a dohányboltokban?

Kérdésre válaszolva Lázár János azt mondta: július 1-jéig mérlegeli a kormány azt, hogy a dohánytermékeken kívül esetleg mit lehet majd még árulni a dohányboltokban. A totó-lottó árusításban és az újságárusításban „van fantázia” – mondta. A jövedéki adó emeléséről Lázár János közölte: ez volt, van és mindig lesz. Szerinte 5-7 éven belül az európai átlagáron lesz a magyar cigaretta. Utalt arra is, hogy 2018–2020-ra az Európai Unió döntése alapján meg kell szüntetni a vágott dohány kiskereskedelmét is.

A 2008-as  Nemzetközi Ifjúsági Dohányzásfelmérés adatai alapján a dohányzás a legsúlyosabb egészségkárosító tényező hazánkban. Különösen igaz ez a fiatalokra, akiknek a fejlődésben lévő szervezetére sokkal nagyobb kockázatot jelent ez. A felmérések szerint a 13-15 évesek közel 60 százaléka kipróbált már valamilyen dohányterméket, 28 százalékuk pedig rendszeres fogyasztó. Mint azt a törvény indoklása is tartalmazza, a fiatalkorúak dohányzása komoly veszélyt jelent a jövő generáció egészségére. A teljes lakosság 30 százaléka jelenleg is cigarettázik.

Mivel a statisztikák szerint a fiatalok eddig gyakorlatilag nyugodtan hozzájuthattak a dohánytermékekhez, az új törvény sokkal szigorúbb és hatékonyabb védelmet nyújt majd. Így az árusításnak a fiatalkorúaktól elzártan kell majd zajlania, abban 18 éven aluliak nem vehetnek részt. A dohánytermék-kiskereskedők jogosultak lesznek a belépők életkorát ellenőrizni, és őket a helyiség elhagyására kérni – ehhez akár rendőri segítséget is igénybe vehetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.