West Balkán-ügy: feljelentették a rendőröket + Videó

BL
Magyar Nemzet
2012. július 02., hétfő 09:36
Feljelentést tett a legfőbb ügyésznél a Jobbik EP-képviselője mert szerinte mulasztottak a hatóságok a West Balkán tavalyi, három halálos áldozatot követelő tragédiájában – írja a hétfői Magyar Nemzet.

Az ügyben hozott elsőfokú ítélet indoklása szerint a budapesti szórakozóhelyen történt tömegtragédia előtt többen is értesítették a rendőrséget és kértek segítséget, de az ügyeletesek nem intézkedtek. A bíró az ítélethirdetéskor azt is megjegyezte: az eljárásban nem derülhetett ki, hogy a Nyugati téren szolgáló rendőröknek és a szervezőknek miért nem tűnt fel a többezres tömeg. A Pesti Központi Kerületi Bíróság egyébként első fokon egyaránt két év nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte az ügy négy vádlottját.

A budapesti Nyugati téri – azóta bezárt – szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel mintegy háromezer fiatal volt egyszerre, amikor egy lépcsőházi tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS