Felbomló jobbikos üzletek

Pénzügyi vonzata is van a Jobbik és Szegedi Csanád látványos és botrányoktól hangos szakításának.

NT
2012. 08. 03. 2:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közös üzleti érdekeltségeit is felszámolja a Jobbik és a pártból nem éppen botrányoktól mentesen távozó Szegedi Csanád. Két közös céget is érint a szakítás: az egyik a Turul boltot üzemeltető Szkíta Hadúr Kft., amelyben a 2007. februári alapítás óta Szegedi 95, Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója pedig 5 százalékos tulajdonrésszel bír.

Szabó döntött úgy, hogy kiszáll. A Magyar Nemzetnek ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt napok történéseit követően nem lehet mindent ugyanúgy folytatni, mint előtte. Várhatóan a cég bejegyzését is intéző ügyvéd fogja a papírmunkát elvégezni a napokban. „Ha rajtam múlik, nem kérek a részesedésem átadásáért pénzt” – mondta Szabó. A Nagy-Magyarországgal és Árpád-sávos motívumokkal díszített ruhákat, kiegészítőket, történelmi könyveket árusító vállalkozásnak a fővárosban idén február óta nincs boltja, csak interneten keresztül lehet rendelni.

Szegedi Csanád a lapnak azt mondta, hogy a válság hatására már nem működött nyereségesen a vállalkozás. A 2010-es pénzügyi mérleg szerint a nettó árbevétel 24,6 millió forint volt, az üzleti tevékenység eredménye pedig csaknem 300 ezer forintos veszteséggel zárt.

A másik érintett vállalkozás a Jobbikhoz köthető Barikád hetilapot kiadó Magyar Hírek Kft. A 2009-es alapításkor Szegedi ezt Vona Gáborral, a párt elnökével közösen jegyezte, tavaly május óta azonban a pártvezető helyett már felesége, Vona-Szabó Krisztina a társtulajdonos.

Szegedi a Magyar Nemzettel azt közölte, felvetésére a napokban úgy döntöttek, mindketten átadják üzletrészüket egy harmadik személynek. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki lesz az új tulajdonos. A lap kereste ezzel kapcsolatban Vonát is, ám a lapzártáig nem sikerült elérnie.

Novák Előd mellett több, korábban a Kuruc.infóval hírbe hozott személy is hónapokon át uniós pénzt kapott Szegedi Csanád képviselői keretéből – írta a Hvg.hu. A néhány hónappal ezelőtt EU-zászlót égető, az EP-képviselő kizárását elsők között követelő Jobbik-alelnök megerősítette az információt, mint mondta, a pénzt klasszikus munkabérnek tekinti.

Nagy Ervin, a Jobbik korábbi alelnöke szerint a párt „tele van mindenféle szerencselovagokkal, olyanokkal, akik azért kerültek közel a párthoz, mert érezték a pénz szagát és a hatalom lehetőségét. Jöttek mindenfelől, elvek nélkül.”


A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.