Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat feje, Magyar Péter gazdasági vezetőjének a bűntársa
A rossz időzítésbe bukhat bele a gyártó legújabb telefonja
Hosszú ideje késlekedik a Nokia a legújabb csúcsmodell bemutatásával, amivel így rendesen beleszaladhat az év legsűrűbb időszakába. Hivatalos bejelentés továbbra sincs, azonban minden információ arra mutat, hogy legkésőbb novemberben piacra kerül majd a Nokia 9.3 PureView.
A Nokia több mint egy évvel ezelőtt dobta piacra legutolsó csúcstelefonját, a Nokia 9 PureView-t. A készülék ugyan nem aratott osztatlan sikert, de azt meg kell hagyni, hogy a megszámlálhatatlan mennyiségű hátlapi kamerájával egy bátor próbálkozás volt – sajnos azonban a kamerák mennyiségével a szoftver nem tudta tartani a lépést, és a kijelző is némileg elmaradt a modern trendektől.
Eredetileg nem is kellett volna néhány hónapnál tovább várni az újabb modell, a Nokia 9.3 PureView megjelenésére, ahol a márka mögött álló HMD Global már tanulhatott volna az előd hibáiból. Iparági források szerint már a tavaly év második felében el kellett volna rajtolnia a telefonnak, azonban technikai okok miatt folyamatosan csúcsott a megjelenése, aztán pedig rászakadt a világra a koronavírus-járvány, amit még a nagyobb vállalatokat is nehéz helyzetbe hozta.
Persze, közben azért alsó-középkategóriás modellek jelentek meg a gyártótól, és legutóbb a szintén hetekkel elcsúszott Nokia 2.4 és Nokia 3.4 bemutatását zavarta le a HMD Global, de a felsőbb kategóriákba szánt 9.3-ról és a némileg alá pozícionált 7.3-ról továbbra sincs hivatalos kommunikáció.
Most azonban több megbízható belsős forrás is egymástól függetlenül megerősítette, hogy a 9.3 PureView tesztelése a végső fázishoz érkezett, így október végén, de valószínűleg inkább novemberben végre piacra kerülhet.
Ezzel párhuzamosan kereskedői partnereknél is fel-felbukkantak (majd eltűntek) a telefonra való tokok és védőfóliák, szóval láthatóan tényleg zajlik a készülődés a rajtra. Mindenesetre ezúttal sem lesz könnyű dolga a HMD Globalnak, hiszen pont egy olyan időszakban fog megérkezni az új sikervárományos, amikor az Apple, a Google és a OnePlus is új telefonokat dob majd piacra.
Az eddig kiszivárgott információk alapján egyébként a Nokia 9.3 Pureview nem tűnik rossznak, csak megint néhány hónappal az ideálisnál később jelenik meg.
Úgy tudjuk, a HMD Global körülbelül 700 euró környéki árat kér majd el a Nokia 9.3 PureView-ért, ami ugyan közel sem olcsó, de azért nem is olyan szörnyen drága, mint a nagyobb gyártók csúcsmodelljei. Kérdés, hogy a OnePlus, az Apple és a Xiaomi új készülékei mellett mindez mire lesz elég.
A telefon részletes specifikációiról az alábbi linkre kattintva tudhatnak meg többet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Most közölték: durva baleset történt a főúton, a mentők és a tűzoltók már a helyszínen
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Ez a 20 leggyakoribb PIN-kód 2024-ben – A tiéd köztük van?
Lesz magyar mozdonygyár
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Csíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Megőrültek a svédek is
Pressman végre hazament Amerikába, de még ott is csak a magyar kormány békepárti hozzállását kritizálta
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút