Váratlan meglepetéssel szolgált a The Game Awards díjátadó gála, a Mátrix: Feltámadások interaktív techdemóját is elhozott eseményen a Google saját számítógépes játékbolt indítását jelentette be. A Stadia felhős játékfuttató szolgáltatásának jóvoltából a vállalat valamilyen szinten már jelen van ezen a piacon, ám a tájékoztatás szerint a mostani manőverrel androidos mobiljátékokat kíván játszhatóvá tenni a windowsos számítógépeken.
Túl sok részlettel egyelőre nem szolgált a vállalat, azonban egy számítógépekre telepíthető kliensprogram kiadására lehet számítani, a rajta keresztül installálható címekben pedig a Play-szolgáltatások is működnek majd.
Az utóbbi következménye, hogy a megfelelő címekben elérhető lesz például a többjátékos mód, továbbá a játékmentések eszközök közti szinkronizációja is.
A bejelentés nagy érdekessége, hogy a Windows 11 néhány hónapon belül végre megkaphatja a saját Android-emulátorát. Az elérhetővé válását követően a felhasználók a Play Áruház helyett az Amazon App Store androidos programboltból telepíthetnek majd mobilappokat és mobiljátékokat a gépükre.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Menczer Tamás: Orbán Viktor elmondta, mi fog történni!
Lehet egy tippje, tíz ukrán menekültből mennyi dolgozik Németországban
Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza
„Gusztustalan az egész” – Ceglédi Zoltán kiakadt Magyar Péter viselkedésén
Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél
Hiába másfél milliós álomfizetés, négy hónapja nem talál megfelelő embert egy állásra a Lidl
Magyar Péter gusztustalan – kiakadt a baloldal új messiására a politológus
Döbbenetes felvételek: brutálisan beázott az Old Trafford a vasárnapi ítéletidőben
Robbantással fenyegető üzenetek érkeztek, bombariadó van országszerte +videó
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Van egy város, ahol ingyen megkapják a napi betevőt az alkoholisták
Bűnszervezet szabadulhat Magyarországra – Évekig ült fegyházban Magyar Péter jobbkeze