A technológiai szektorban dolgozó amerikaiakra egyáltalán nem volt jellemző a szakszervezetekbe tömörülés, ám az elmúlt években futótűzként kezdett terjedni köreikben az ötlet – olvasható az Origo cikkében. Az Activision Blizzardhoz, az Amazonhoz, a Google-höz vagy éppen az Apple-höz hasonló cégek csírájukban próbálják elfojtani az efféle kezdeményezéseket, hiszen nem szolgálja az érdekeiket, hogy a bérezés vagy a munkakörülmények kapcsán tárgyalási pozícióba kerüljenek a dolgozók.
Fenyegeti a boltjaiban dolgozókat az Apple
Elérte a szakszervezetbe tömörülési láz az egyesült államokbeli kereskedéseit.
A szabványos eljárás ilyen esetekben a dolgozók megfélemlítése, bár manapság verőlegények helyett ez javarészt spekulatív hátrányokkal való fenyegetőzéssel történik. Az Apple esetében már legalább három bolt dolgozói jelentették be a szakszervezetbe való tömörülésük megkezdését, a Vice beszámolója szerint erre válaszul a héten az üzletvezetők komplett beszédet kaptak, hogy mivel próbálják meg elvenni a dolgozók kedvét a lépéstől.
A dokumentum szerint a szakszervezetbe tömörülés esetén a dolgozók karrierlehetőségektől eshetnek el, továbbá csökkenhet a szabadidejük és a munkavégzéssel kapcsolatos rugalmasságuk, részben mivel a „szakszervezetis” boltjaiban a vállalat bevallottan kevesebb figyelmet szentel majd az érdemek alapján történő jutalmazásnak. Az Apple a jóval homályosabb jelentésű szólamoktól sem riadt vissza, például állítása szerint a remek csapatmunka teszi naggyá a boltokat, ám a szakszervezetis üzletekben ez nem mindig valósulhat meg.
További Digitália híreink
Mindenki megérdemli, hogy ne kelljen aggódnia a számláinak kifizetésén és a boltba járáson. Mindenki megérdemli, hogy képes legyen megélni abban a városban, ahol dolgozik– összegezte a múlt hónapban az Engadget számára az egyik bolt dolgozója, hogy miért tartják egyáltalán szükségesnek a szakszervezetbe tömörülést egyes App Store-ok alkalmazottai.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Emberek egy Apple-üzlet előtt (Fotó: Reuters/Carlo Allegri)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak a legújabb részletek a halálos hajóbalesetről - videó
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Patkánytanyává és balesetveszélyessé vált a híres kispesti épület - Karácsonyék nem tesznek semmit
A NAV szégyenlistáján feltűnő Szabó Kimmel Tamás dobta Karácsonyt és Magyar Péter csatornáján készít szürreális propagandainterjúkat a Tisza Párt jelöltjeivel
Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják