Régóta nem jövedelmező az LCD-kijelzőpanelek gyártása a Samsung Display számára, a termelésük 2014. januári csúcspontjához képest mostanra 63,4 százalékkal csökkent a megjelenítők eladási ára. Ennek részbeni oka, hogy kínai BOE és a tajvani AU Optronics piacra való belépésével a fogyasztók számára kedvező árharc kezdődött a piacon.
Megszűnik az LCD-panelek gyártása a Samsungnál
A vártnál fél évvel korábban zárhat le egy korszakot a cég, csökkenteni próbálhatja a kárát – olvasható az Origó cikkében.
A talán túlságosan agresszívé vált versengés miatt a Samsung Display már 2020-ban be kívánta fejezni az LCD-gyártást, ám a koronavírus-járvány hatására emelkedni kezdett a például tévékben, mobilokban, tabletekben, laptopokban, monitorokban használt panelek ára, plusz az anyacég Samsung Electronics is jelezte, hogy a rivális LG-től való vásárlás helyett inkább házon belülről kívánja beszerezni a megjelenítőket, így végül 2022 végére lett halasztva az utolsó gyártósorok leállítása.
A dél-koreai The Elec információi szerint most újból változott a helyzet, a Samsung Display a várthoz képest fél évvel korábban, már idén június végén leállíthatja az LCD-gyártást, feltehetően a veszteségeinek minimalizálása céljából.
További Digitália híreink
Borítókép: Az OLED és a kvantumpontos kijelzők gyártására kíván fókuszálni a Samsung Display (Fotó: Samsung)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szentkirályi Alexandra: Elég csak szétnézni Kispesten és látjuk mit tud nyújtani a balos városvezetés
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Szlovákiában ma több olyan embert letartóztattak, akik kommentekben örömködtek a Fico elleni merénylet miatt
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó