Életmentő mobilapplikáció okostelefonra

Amiből akár meg is tanulható az elsősegélynyújtás.

tt
2014. 09. 13. 13:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

MInden év szeptemberének második szombatján tartják az elsősegélynyújtás világnapját. Ezen a napon az elsősegélynyújtásra kiképzett önkéntesek és laikusok által megmentett emberi életeket ünnepeljük.

Egy korábbi kutatásból kiderült, hogy csak minden hatodik ember tud vagy mer segítséget nyújtani egy baleset esetén. Visszatartó erő az elsősegély-nyújtási ismeretek hiánya, de még inkább a bizonytalanság. Ezt a helyzetet orvosolhatja az OMSZ és a WEBBeteg portál közösen kifejlesztett mobilalkalmazása, ami Android és iOS készülékekre egyaránt elérhető. Az app lépésről lépésre áttekinthető módon tartalmazza mindazt, amit vészhelyzetben tudni kell, de a meglévő elsősegélynyújtó ismereteinket is tesztelhetjük, frissíthetjük ezáltal.


Az elsősegély-alkalmazás célja, hogy egyszerre jelentsen oktatási céllal felhasználható elsősegély-nyújtási tananyagot, továbbá vészhelyzet esetén is egyszerűen, gyorsan elérhető információs bázist a mentők kiérkezéséig a lakosság számára. Mindenki számára érthető, megtanulható és alkalmazható gyakorlati ismereteket nyújt, és szükség esetén 1-2 perc alatt bárki megtalálja a különböző elsősegély-nyújtási helyzetekben szükséges útmutatást – olvasható a leírásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.