Az Európai Kardiológusok Társasága 2014-es konferenciáján, Milou-Daniel Drici francia professzor által bemutatott kutatás alapján az energiaitalok súlyos szívproblémákat okozhatnak.
„Az úgynevezett energiaitalok nagyon népszerűek a szórakozóhelyeken, de fizikai megterhelés közben is előszeretettel fogyasztják. Ilyenkor az emberek egyiket isszák a másik után. Egy két és fél decis ital általában annyi koffeint tartalmaz, mint két csésze kávé. A koffein hatására pedig nagy mennyiségű kalcium szabadul fel a szívsejtekben. Ez mellkasfájdalomhoz, szívritmuszavarhoz, de akár hirtelen halálhoz is vezethet” – fogalmazott a professzor.
A tanulmány – melyben kardiológusok, pszichiáterek, neurológusok és fiziológusok is részt vettek – a 2009. január 1-je és 2012. november 30-a közötti időszakban a Francia Élelmiszer-biztonsági Hivatalnak tett bejelentéseket elemezte.
A két év alatt az energiaital-fogyasztással kapcsolatban 257 bejelentés érkezett a hivatalba, amelyből 95 esetben szív- és érrendszeri, 74-ben pszichiátriai, 57-ben neurológiai tünetek jelentkeztek a fogyasztónál, de átfedések is előfordultak.
Szívmegállást és hirtelen halált legalább 8 esetben okozott az energiaital, míg 46 embernél szívritmuszavar, 13-nál szívtáji szorító fájdalom (angina pectoris), 3-nál pedig magas vérnyomás lépett fel.
Dr. Drici elmondta: „A koffeinszindróma volt a leggyakoribb probléma, amely 60 embernél fordult elő. Ez gyors szívveréssel, remegéssel, szorongással és fejfájással jár.”
„Az olyan betegségekkel küzdőknek, mint a hosszú QT-szindróma, angina vagy szívritmuszavar, tudatában kell lenniük a magas koffeinbevitel veszélyeinek, mely súlyosbíthatja tüneteiket, de akár végzetes következményei is lehetnek” – tette hozzá a professzor.
Egy jelentés szerint már napi három doboz energiaital taurinmennyisége képes neurológiai tüneteket okozni, ám ezek a tünetek enyhék, gyorsan eltűnnek. Főleg vesebetegek számára lehet veszélyforrás ilyen mennyiség. Magának a koffeinnek is vannak káros hatásai a vesebetegekre: ha gyakran és sokat fogyasztanak belőle, akkor feszültté és ingerlékennyé tesz, és vízhajtó hatása miatt a vesét arra készteti, hogy extra mennyiségű folyadékot válasszon ki a szervezetből. Ha ráadásul olyankor fogyasztunk energiaitalt, amikor egyébként is fokozottan izzadunk (melegtől vagy sporttól), akkor ezek a hatások különösen veszélyesek lehetnek, mert gyorsan kiszáradáshoz vezetnek.